Aktuális

Még kórházban a pucéran előbújt Ajna

Ny. A.

Létrehozva: 2017.09.07.

Lezárta az osztrák rendőrség az anyaszült meztelenül előkerült magyar nő ügyét. Ajnát még mindig kórházban kezelik.

Egy hónap telt el azóta, hogy a 29 éves nő pucéran tántorgott ki egy csónakházból a Wörthi-tó partján, a dél-ausztriai Pörtschach faluban. A rendőrség akkor nem tudott nyomozást indítani az ügyben, ugyanis Ajna nem volt olyan állapotban, hogy kihallgassák. A Bors ismét megkereste az ügyben illetékes körzeti felügyelőt.

– Az osztrák hatóságok már tudják, pontosan mi történt, de a hatályos jogszabályok miatt nem árulhatok el részleteket. Azt viszont elmondhatom, hogy a hölgy beszámolója alapján nem történt bűncselekmény, ezért büntetőeljárás sem indult az ügyben. Lezártuk a vizsgálatot, erről a Klagenfurti Ügyészséget is tájékoztattuk – mondta a Borsnak Mario Nemetz. Hozzátette: Ajnát to­vábbra is a Klagenfurti Klinikán kezelik.

A magyar nőt olyan zavart állapotban vitték kórházba augusztus elején, hogy a saját nevét sem tudta megmondani. Szerencsére az­óta már jobban van, tud beszélni, és folyamatosan kommu­nikálnak vele. Kerestük az ügyben az osztrák klinikát és a magyar Külügyminisztériumot is, de nem reagáltak. A rejtélyes eset egyébként nemcsak Ma­gyarországon, de a szomszédos Ausztriában is napokig téma volt. 

A Bors elsőként írta meg, hogy Ajna egy luxusszállóban dolgozott masszőrként, de július közepén felmondott és hazaindult. Munkatársai három nap után jelentették, hogy az autója még mindig a hotel parkolójában áll. A nő végül három hét után, egy neves osztrák vállalkozó elhagyatott csónakházából jött elő meztelenül, miután meghallotta magyar turisták beszélgetését.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711709114
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711709114
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711709114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek