Aktuális

Még Erős Antónia is megehet egy-két szeletet a 2017-es ország tortájából

Hu-Zo

Létrehozva: 2017.08.10.

Természetesen a cukormentesből, de így is vigyáznia kell cukorbetegsége miatt.

Idén is augusztus 20-án kóstolhatjuk meg először az év tortáit. Két kategóriában hirdették meg a versenyt, az egyik cukorral, a másik cukormentesen készült. Előbbiben a Balatoni Mákos Mogyoró győzött, melyet Horváth Cukrászda Kft. cukrásza, Vaslóczky Orsolya készített el, az utóbbit a Pöttyös Pannival nyerte a Zazzi Cukrászda munkatársa, Varga Margit.

A cukormentes bírálói között ott volt Erős Antónia is.

– Rekordszámú jelentkező volt, huszonhárman pályáztak. 4-5 olyan volt, amelyek közül bármelyik nyerhetett volna – mondta a Borsnak Antónia.

– Nagyon óvatosan kóstoltam, mert ennyi torta után már egy kis inzulin pluszra is szükség van. Nálam az óvatosság egyébként már hétköznapi rutin. A Pöttyös Panniból egy-két szeletet a cukorbetegek közül is bárki megehet, mert csak 167 kalória, és mindössze 6 gramm szénhidrátot tartalmaz. A gyerekeimnek azt szoktam mondani, hogy igyekezzenek mindent megkóstolni, de azt gondolom, a cukormentes egészségesebb. A győztes például búzaliszt helyett mandulaliszttel készült. Ezek cukrászati csúcstermékek, ezért az elkészítésüket inkább cukrászokra kell bízni – mondta Antónia.

Az év tortáinak receptjét csak az év végétől teszik nyilvánossá.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142207_auto_resized.jpg
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142662_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Lázár János Magyar Péter hangfelvételéről: „Az ígéret egy atombomba volt, egy vízipisztoly lett belőle”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713497112
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713497112
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713497112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze