Aktuális

Másfél milliárd forintot követelnek Ernőtől a lepkékért

Hu-Zo

Létrehozva: 2016.04.27.

1,5 milliárdos számla, hezitáló bíróság, különlegesen védett lepkék és egy több éve húzódó per. Gabnai Ernő kálváriáját egy szimpla fakivágás okozta. Csak a perköltség olyan tetemes, hogy ügyében nem mer dönteni jogerősen a bíróság.

Hárman jelentettek

A természetvédelmi őr, észlelve a változást, anélkül hogy megkérdezte volna, hogy volt-e engedélye Ernőnek, bejelentést tett. Három helyről jelentették fel. A rendőrség és az erdőfelügyelőség lezárta az ügyet, de a Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség a természetvédelem érdekében polgári pert indított.

Egy budapesti amatőr természetbúvár szakértői nyilatkozatban állította, hogy a fokozottan védett lápibagolylepke hatezer példányának pusztulását okozta Ernő, aminek eszmei értéke 250 ezer forint.

Felszólítás érkezett

– Karácsony előtt levélben kaptam egy felszólítást, hogy fizessek be két héten belül másfél milliárd forintot – mesélte a Borsnak. – Noha tudtam, hogy igazam van, rettenetes álmatlan éjszakák jöttek. Erdészeti tanácsadói munkáim nagy részét elvesztettem, és természetesen fizetni sem tudtam, így bíróságra került az ügy. A harmadik tárgyalás után ügyvédet váltottam, és dr. Zeke László komolyan beleásta magát az ügyembe. Kiderült, hogy azon a területen nincs ilyen lepke, és újabb öt tárgyalás után első fokon nyertünk. A másodfokú tárgyalást a Debreceni Ítélőtábla elhalasztotta, mivel alkotmánybírósági döntést kért. Ha ugyanis én vagyok a nyertes, akkor a hatalmas perköltséget a bíróságnak kell kifizetnie, ezt pedig alkotmányellenesnek tartja – magyarázza Gabnai Ernő.

Börtönbe juttatnák

A szünetet kihasználva a zöldhatóság a gazda ellen természetkárosítás bűntette miatt büntetőpert indított. Ennek a tétele egytől öt évig terjedő börtön lehet. Ennek az első fokú tárgyalása lett volna csütörtökön, de a bíróság úgy döntött, hogy megvárja, amíg a polgári perben jogerős ítélet születik, és csak utána tárgyalja az ügyet. Ez azt jelentheti, hogy ha a polgári perben másodfokon is Gabnai Ernőnek adnak igazat, akkor itt nem próbálják bebizonyítani az eddig bebizonyíthatatlan károkozást.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087599_auto_resized.png
origo.hu

Nehéz döntést kellett meghoznia G.w.M exének, Nagy Melanie-nak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711708510
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711708510
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17067198_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711708510
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek