Aktuális

Másfél év a rákosokat kezelő állatorvosnak – Botrányt csaptak a hálás betegek a bíróságon

G. J.

Létrehozva: 2018.02.15.

Botrányt rendeztek dr. D. Tamás volt betegei a Győri Törvényszéken, ahol súlyosbították a férfi ítéletét. Állítják: kigyógyította őket a rákból a lébényi állatorvos.

„Ez hazugság, ez nem tárgyalás!” – skandálták a győri bíróság folyosóján dr. D. Tamás egykori páciensei. Nem értették, hogy az állatorvos végzettségű férfit miért vádolják kuruzslással, amiért rákosokat kezelt. Az ügyészség szerint az állatdoktor 2010 és 2015 között rendszeresen fogadott daganatos betegeket lébényi és budapesti rendelőjében. Itt tanácsokkal látta el őket, és az úgynevezett COD termékek fogyasztását ajánlotta nekik. Lebeszélte őket a kemoterápiáról, és ápolónők az ő utasítására adtak be nagy dózisban C-vitamint a pácienseknek. Bár azt a látszatot keltette, hogy általános orvosi képzettsége van, ilyenje egyáltalán nincs. Pedig tévéműsorok korábbi állandó szereplőjeként azt is nyilatkozta anno, hogy orvosként műtéteket is végzett. A tanúk szerint pénzt ugyan nem fogadott el, volt a rendelőjében egy adományláda.

A szerdai másodfokú tárgyalásra azért jöttek el a volt betegei, hogy vehemensen megvédjék őt. Egyiküket ki is kellett küldeni a tárgyalóteremből rendbontás miatt. A Borsnak egy volt páciens, Kirilla Gábor azt mondta: miután az onkológusok lemondtak róla, ő fél év alatt teljesen kigyógyult az áttétes rákból.

– 2017 januárjában a CT a tüdőmben tizenöt különböző daganatot mutatott ki, amelyek már áttétet képeztek a májban is. Az onkológus szerint ebből nem lehet kigyógyulni, ám én saját döntésemből elutasítottam a kemoterápiát. Tamáshoz az után mentem, hogy láttam a tévében. Az ő tanácsadásai nyomán gyakorlatilag fél év alatt teljesen eltűntek a szervezetemből a daganatok. Öt kisgyerekem maradt volna árván, ha ő nincs – állította a folyosón a férfi, aki csendben ülte végig a pert.

A bíróság jogerősen 1 év 6 hónapra súlyosbította a kuruzsló büntetését, de három évre felfüggesztette. Ezt azzal indokolták, hogy bár Tamás tevékenységének „volt egy erős pozitív oldala”, humánorvosi területre akkor sem tévedhetett volna. Állatorvos­-ként is tudnia kellett volna, hol a határ az ember- és az állatgyógyítás között. D. doktor rossz egészségi állapotára hivatkozva nem jelent meg a tárgyaláson, viszont ügyvédje tolmácsolta, mit mond az utolsó szó jogán. Eszerint mindig gyógyító szándék vezérelte, és egyáltalán nem tartja helyénvalónak, hogy bűnözőként kezeljék.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147497_auto_resized.jpg
origo.hu

Újra hódít a retro butatelefon, pörögnek a Nokiák, Ericcssonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713630616
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143768_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27256_resized.jpg?avcount=1713630616
origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713630616
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713630616
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/PxjZ9F2sPI70UqFWvnitCE7p84fuU_mHHfmFiePqQUg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhNzIzM2QxZGE3MzQyYjA4MzI5ODU5YzQ2ODUxOTEy.jpg
Segítség

"Elvesztettük a reményt" - Nincs menekvés a szili romházból, mégis ott élnek Erzsébeték - Fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói