Aktuális

Márta: Kár, hogy nem fordította a fegyverét maga ellen

Gergály Judith

Létrehozva: 2016.08.19.

<p>Kevés alvással ült a volán mögé a sofőr, aki pénzszállító kocsijával egy tolnai család autójával karambolozott – értesült a Bors. </p>

Megírtuk: a szörnyű baleset augusztus 6-án történt Kakasd közelében. Egy pénzszállító kocsi frontálisan ütközött egy tolnai család autójával. A gyerekülésben a három és fél éves Marcika a helyszínen életét vesztette. Két nővére, Melánia és Kata, továbbá szüleik is súlyos sérülésekkel kerültek kórházba.

A Borsnak sikerült utolérnie az édesapa nővérét, akitől megtudtuk: mindenki sokkal jobban van, de Marcika halála még mindig felfoghatatlan.

– Az öcsémnek súlyos belső sérülései lettek, életmentő műtétet végeztek el rajta, és a bal lába is megsérült, de mankóval tud járni. Évának a lépét ki kellett venni, és összetörtek a bordái. A két lánynak a hátgerince sérült, de már egyikük sincs az intenzíven – mondta Kovács Márta. 

Hangsúlyozza: azért is tartotta fontosnak elmondani, hogy javult az állapotuk, mert egyes újságok Évát, az anyát már el is temették. De szerencsére mindkét szülő magához tért a baleset után. Az apát Szekszárdon, az anyát Pécsen kezelik, és mindketten tudják, hogy szeretett kisfiuk nincs többé. Józsefnek egy másik testvére mondta el, Évának pedig a legnagyobb lánya, aki aznap nem volt velük. 

– Imádták Marcikát. Miután az édesanyja meghalt, ők lettek a nevelőszülei. Megtanították járni, beszélni, sokat fejlődött. Felfoghatatlan, hogy ilyen értelmetlenül elment – tette hozzá Márta.

A 15 éves Melániát hamarosan kiengedik a kórházból. Míg a szülei teljesen felépülnek, a nagynénjéhez kerül, ahogy húga, Kata is.

A Bors úgy értesült: a pénzszállítót egy 49 éves pécsi férfi vezette, aki egy átmulatott éjszaka után ült a volán mögé. Az alkoholszintje a baleset után is magas volt. Rövid ideig a kaposvári kórházban kezelték. A sofőr ellen büntetőeljárás indult, szabadlábon védekezhet – erősítette meg a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Bár a biztonsági szabályok miatt kevés az olyan alkalom, amikor egy pénzszállító autóban egy ember ül, aznap pont egyedül indult el a sofőr, aki tapasztaltnak és rutinosnak számított a munkájában. Egyelőre nem kért bocsánatot a családtól.

– Óriási felelőtlenség hajnalig inni, majd autóba ülni. Úgy tudom, volt nála egy töltött fegyver. Kár, hogy nem fordította maga ellen, amikor rájött, hogy tönkretette egy család életét. Hogy tud ezzel a tudattal tovább élni? – tette fel a kérdést Márta.

Marcikát szűk családi körben temetik majd.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128031_auto_resized.jpg
origo.hu

Keleti Andrea bikinis fotója még jobban felforrósítja a napot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713285021
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131614_auto_resized.jpg
vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713285021
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134896_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Hat hete nyertem a lottón – egy új szabály miatt egy fillért sem láttam”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte