Aktuális

Marika: 22 milliót csalt ki tőlem a tévés jós

Bors

Létrehozva: 2015.06.25.

Hét éven át várt, és hitt abban, egyszer viszont láthatja a pénzét: ezalatt az idő alatt azonban újabb svájcifrank- ezrekkel lett rövidebb.

Marika jövőre lesz hetven, 1956 óta él Svájcban, és máig átkozza a napot, amikor megismerte a tévéműsorokból is sokak számára ismerős B. István tisztánlátót. Több mint húszmilliójába fáj ez a „barátság”.

– A svájci Eso TV-ben láttam őt, két-három alkalommal fel is hívtam, majd nem sokáig titkolta, nagyon közel érez magához – mondta a Borsnak a Bielben élő asszony. – Sokat beszéltünk, találkoztunk, még azok után is, hogy kirúgták a svájci műsorból. Olyan lett, mintha az öcsém lenne – emlékezett a szép kezdetekre a nyugdíjas.

– Aztán kért ötezer frankot, azaz másfél millió forintot. Azt mondta, a fogait meg kell csináltatnia, de két hétre kéri csak. Hónapokig vártam, majd szólt, hogy elküldte a bankba, de nem érkezett meg. Majd jöttek az újabb történetek és hazugságok, én pedig mindig felültem neki. Betegség, villanyszámla, fűtés, majd az édesanyja is kért kétszer, és én mindig adtam. Születésnapjaira ezer-ezer frankot adtam a kezébe, nem volt tévéje, innen küldtem azt is, közel kétezer frankért. Amikor meg hazamentem, én vásároltam be nekik, és szinte mindig eltűnt a pénztárcámból is a pénz, míg náluk laktam. Utoljára márciusban, a bírósági tárgyalására, ügyvédre kért körülbelül hétszáz-ötvenezret, így közel hetvenötezer frankom, forintban huszonkétmillióm van nála – mondta Marika, aki akkor tért észhez, amikor megtudta, István hogyan beszél róla.

– Dicsekedett, hogy talált valakit, akit könnyen meg lehet fejni. Másoknak kurvának nevezett, és azt mondta, az a bajom, hogy nem feküdt le velem. Cserébe még meg is átkozott, hogy legyek rákos. Hiszem, hogy nem az átoktól, hanem az idegességtől alakulhatott ki a vesémben daganat. Arra kértem, a hetvenötezerből csak ötvenet adjon meg, és felejtsen el. Az átutalásaimról megvannak a bizonylataim, ha nem fizet, nem tehetek mást, feljelentem – mondta a tisztességben megőszült asszony a könnyeit nyelve.

B. Istvánt telefonon értük el, az ő kérése csak annyi volt, a művésznevét ne közöljük.

– Valóban a hét év alatt többször adott nekem ajándékba pénzt és a baráti körömnek is. Azért, hogy tudjon engem ellenőrizni. Azóta van konfliktus, mert mellettem van egy korombeli nő, és féltékeny. De soha nem volt köztünk semmi, hiszen az egész ország tudja, hogy meleg vagyok. El akar lehetetleníteni az ország és a barátaim előtt, mert nem lettem az övé. De nem vagyok kurva, akit meg lehet venni. Manipulál, zsarol, lefizeti a barátaimat, meghívja őket Svájcba, pénzt ad nekik, csak kontroll alatt tarthasson. Májusban harmadmagával voltak itthon, egy hotelben foglaltattak szobát, kifizettem az első éjszakát, és ők úgy mentek el, hogy nem fizettek. Engem hurcoltak meg, nekem kellett kifizetni a kétszázezer forintot – mondta a Borsnak a jós, aki azt is hozzátette: feljelenti az asszonyt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713490509
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713490509
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713490509
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713490509
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141669_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze