Mária: a fiam nem erőszakolt!

Mária: a fiam nem erőszakolt!

erőszak
PUBLIKÁLÁS: 2016. június 23. 09:30
Négy és fél év múlva szabadulhat a gólyatábori erőszakoló ha jól viselkedik. K. Szilárdot szerdán jogerősen kilenc év szabadságvesztésre ítélték.
F. G.

A negyvenéves K. Szilár­dot nem hatotta meg az ítélet, rezzenéstelen arccal hallgatta tegnap a bíró szavait. Édesanyja nem ment be a tárgyalóterembe, a folyosón izgult a fiáért. Mária a Borstól tudta meg, hogy a Pécsi Ítélőtábla helybenhagyta a Somogy Megyei Törvényszék ítéletét. – Ezt nem hiszem el, nem volt erőszak és közösülés sem, többet nem mondhatok, mert zárt tárgyalásokon zajlott a fiam lejáratása – mondta la­punknak Mária.

Az asszony az újságokat és a tévétársaságokat okolja a szerinte eltúlzott ítéletért, azt ígéri, hamarosan megjelenő könyvében mindent leleplez. – Sok hazugság jelent meg a sajtóban, ami befolyásolta a bíróságokat, és ennek az újság­írók az okai, Jelenleg 87 sajtóper van folyamatban – tette hozzá az asszony.

K. Szilárd a vádirat szerint 2014 augusztusában az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) fonyódligeti gólyatáborában erőszakoskodott egy elsőéves lánnyal. A fotós megtámadta, fojtogatta, ököllel verte és halálosan fenyegette az elsőéves lányt, hogy orálisan kielégítse. Az erőszakról ráadásul videót és több mint száz fotót is készített. 

A vádlott nem volt ismeretlen a rendőrök előtt, a kilencvenes évek közepén a bajai főiskolán erőszakoskodott, nyolc évvel később pedig szemérem elleni erőszak miatt indítottak ellene eljárást, öt évet ült börtönben. Gyakori vendég volt gólyatáborokban is, ahol előfordult, hogy lányokat vitt fel a szobájába, akiknek aktképeket mutatott, és megpróbálta rávenni őket, hogy ők is szerepeljenek hasonló fényképeken. A férfi két évet volt előzetes letartóztatásban, jó magaviselet esetén büntetése két harmadának letöltése után szabadulhat, vagyis négy és fél év múlva.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.