Aktuális

Maradnak a gólyák, ha enyhe a tél

Bors

Létrehozva: 2019.09.14.

Amennyiben a levegő lehűl, akár most januárban is, felemelkednek, felülnek a déli áramlatra, és a mediterrán vidék mindössze néhány óra nekik.

Forrás: Pexels

A klímaváltozás következtében kialakult enyhébb telek a madarak vonulását is befolyásolják. A meteorológiai ősz beköszöntével a gólyák közül is egyre több itt marad, és nem indul el korábban megszokott telelőhelye felé.

– Ez egy normális jelenség – mondta a Borsnak Végvári Zsolt, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézet igazgatója.

– A gólyák is, ahogy a természetben élő állatok az elmúlt földtörténeti korszakokban, al­kalmazkodtak. A változások csak nekünk, embereknek okoznak meglepetést, számukra természetes. Ezzel nekünk nem is kell semmit tenni. A gólyák vonulása az ő számukra rendkívül kockázatos. Útközben sok fiatal gólya elpusztul, a felmelegedés miatt a Szahara egyre kevesebb táplálékot nyújt, és még le is lövik őket. Ha itt maradnak, nem csak azért jó, mert szeretjük őket, mint „nemzetünk madarait”, de rendkívül hasznosak is. Rengeteg mezőgazdasági kártevőt elpusztítanak, és kimondottan jó, ha nő az állományuk. Attól nem kell félni, hogyha tíz év után ismét ridegebb tél jön, nem találják meg régi telelőhelyeiket. A több millió év alatt beépült ösztönök működnek. Tehát ne­hogy bárki is abban gondolkodjon, hogy el kell üldözni őket, nehogy elfelejtsék a régi utat. A táplálásukról sem kell gondoskodni. Amennyiben a levegő lehűl, akár most januárban is, felemelkednek, felülnek a déli áramlatra, és a mediterrán vidék mindössze néhány óra nekik – mondta az igazgató. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146974_auto_resized.jpg
origo.hu

Hamilton-kudarc, Ferrari-baleset és meglepetés a Forma-1-es időmérőn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713616226
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146780_auto_resized.jpg
vg.hu

Román állampolgár lett a legjobb magyar sakkozó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713616226
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713616226
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713616226
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146863_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Geszti Péter segítsége kellett exfelesége, Gryllus Dorka új házasságához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713616226
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban