Aktuális

Marad a szemét – Mégsem nő a reklámszatyrok és a reklámhordozó papírok termékdíja

Bors, MTI

Létrehozva: 2017.10.17.

Mégsem emelkedik 2018-tól a reklámszatyrok és a reklámhordozó papírok termékdíja - döntött kedden a parlament a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény módosításakor. Az előterjesztésből az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának javaslatára kerültek ki a díjemelésre vonatkozó rendelkezések.

A jogszabályt 113 igen, 30 nem szavazattal és 26 tartózkodás mellett fogadta el a Ház.
    
Az eredeti javaslat szerint a reklámhordozó papírok jelenlegi kilogrammonként 85 forintos termékdíja 114 forintra nőtt volna. A reklámszatyor fogalmát bővítették volna, és kilogrammonként 1900 forintos termékdíjat határoztak meg volna rá.
    
A törvényalkotási bizottság azzal indokolt, hogy még nem fogadta el az unió a hulladékgazdálkodási szabályozás elveinek, fogalmainak, főbb rendelkezéseinek, illetve a tagállamokat érintő hulladékgazdálkodási célkitűzéseknek a módosítását. Ezért az új szabályok elfogadásáig nem növelik azokat a hulladékgazdálkodási célú fizetési kötelezettségeket, amelyek "a nemzetgazdaság szereplői részére később indokolatlannak minősülő terheket jelenthetnek".
    
Elfogadták viszont azt, hogy az elektromos, elektronikai berendezések után fizetendő díjtétel kilogrammonként egységesen 57 forintra változik. Így például a mobiltelefonok után eddig fizetett kilogrammonként 304 forintos termékdíj is 75 forint lesz kilogrammonként. 
Ugyancsak 57 forint lesz kilogrammonként a fémből készült italcsomagolások termékdíja.

Módosult a reklámhordozó papír fogalma és jövőben nem tartalmaz egyértelműen meg nem határozható kivételeket.

Felmentést kapnak a termékdíj megfizetése alól a többi között a közhasznú szervezetek, állami, önkormányzati szervek, ha alapfeladatuk körében adnak ki termékdíjköteles kiadványt. Ehhez annyit kell tenniük, hogy megrendeléskor nyilatkozatot tesznek arról, hogy termékdíjmentességet élveznek.

A kizárólag elektromos hajtómotorral működő gépjárművek termékdíjköteles alkotórészei esetében 50 százalékkal, a hibrid gépjárművek termékdíjköteles alkotórészei esetében 30 százalékkal kell kevesebb termékdíjat fizetni 2018-tól.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713582612
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713582612
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713582612
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713582612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól