Aktuális

Már több mint 40 halálos áldozata van a kaliforniai tűzvésznek

Bors, MTI

Létrehozva: 2017.10.17.

Negyvenegyre nőtt a Kaliforniában tomboló tűzvész halálos áldozatainak a száma, ugyanakkor egyes helyeken sikerült megfékezni a lángokat.

Hétfő estig a Kaliforniában mozgósított több mint 11 ezer tűzoltónak sikerült ugyan – hivatalos közlés szerint – előrehaladást elérnie, és három helyen megfékezni a tüzet, de a természeti katasztrófa halálos áldozatainak száma 41-re növekedett. A hatóságok attól tartanak, hogy a tűzvész még további halálos áldozatokat követelhet.

Robert Giordano, a tűzvész által legjobban sújtott Sonoma megye seriffje tűzoltókkal tartott közös sajtóértekezletén közölte: egyelőre több mint száz eltűntről tudnak, a megyében pedig több tízezer hektáron pusztított a tűzvész. A seriff hétfő esti adatai szerint

több mint 3500 ház vált a lángok martalékává.Kaliforniában különösen Sonoma, Napa és Mendocino megye áll lángokban. Mendocinóban azonban már valamennyi – szám szerint nyolcezer – kötelezően kitelepített ember megkapta az engedélyt a visszatérésre, míg Napában és Sonomában tízezrek várna arra, hogy visszatérhessenek az otthonaikba, vagy oda, ami az otthonaikból maradt.

Thomas Allman mendocinói megyei seriff arra hívta fel a figyelmet, hogy a helyreállítás és a vidék élhetővé tétele évekbe telik majd. A kaliforniai erdészeti és tűzvédelmi hivatal szóvivője, Daniel Berlant arról tájékoztatta az újságírókat, hogy hétfőig összesen 86 ezer hektár égett le, legalább 5700 épület vált hamuvá és 14 helyen még mindig tombol a tűz.

Donald Trump amerikai elnök hétfőn ismételten mély sajnálatát fejezte ki a példa nélküli tűzvész pusztításai miatt. Az elnök tragikusnak minősítette a helyzetet és hangsúlyozta, hogy a szövetségi kormány szorosan együttműködik a kaliforniai hatóságokkal mind a mentésben, mind a károk elhárításában.

A meteorológusok előrejelzései keddre is száraz meleget és alacsony páratartalmat jósolnak, ami nem segíti a tűzoltók munkáját. A lángok gyors terjedését elősegítő, óránkénti 80 kilométeres szél legalább enyhült.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713575112
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713575112
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713575112
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713575112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól