Aktuális

Már nem énekelnek a karanténba zárt olaszok: éheznek, nyugtalanok és félnek

Bors

Létrehozva: 2020.04.01.

A helyszíni tudósítások szerint.

Forrás: Reuters

Az olasz kormány április 13-ig meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedéseket, melyeket március 10-től kezdtek életbe léptetni. Bezártak az iskolák, a nem létfontosságú árucikkeket forgalmazó boltok és a gyárak, betiltották a rendezvényeket, illetve utazási tilalmat vezettek be. A vesztegzár miatt az olaszok három hete csak munkavégzés céljából, illetve élelmiszerek és gyógyszerek beszerzése miatt hagyhatják el otthonaikat.

Bár az ország lakóit egy darabig nem tudta megtörni a koronavírus miatti félelem és sok városban a szomszédok közös énekléssel, zenéléssel próbálták egymásban tartani a lelket, ezeknek az akcióknak lassan vége szakad és Itália szegényebb, déli régióiban az emberek egyre nyugtalanabbak a jövőjük miatt.

– Már nincs éneklés és tánc az erkélyeken. Most már az emberek aggódnak és félnek: nem is annyira a vírustól, hanem inkább a szegénységtől. Nagyon sokan nem dolgoznak, éheznek. Az ételosztó pontokon hosszú sorok állnak – idézi a Guardian Salvatore Melluso atyát, aki Nápolyban egy jótékonysági szervezet vezetője.

Bár Dél-Olaszország sokkal kevésbé érintett a koronavírus-járványban, mint egyes északi tartományok, de a mindennapok itt is teljesen megváltoztak. Campania, Calabria, Szicília és Puglia tartomány lassan kifogy a pénzből és az élelmiszerből. A kisebb boltok vezetőit például arra kényszerítik, hogy adják ingyen az élelmiszert, miközben a rendőröknek a nagyobb bevásárlóközpontokban a tolvajokra is nagy figyelmet kell fordítaniuk. A vállalkozók közül sokan fogják örökre bezárni üzleteiket.

– A vesztegzár miatt az éttermek bezártak. Két gyermekem van, a feleségemmel közös tartalékunkból élünk. De nem tudom, meddig tart ki ez a pénz. Kértem a bankot, hadd halasszam el a törlesztést, de nemet mondtak. Térdre kényszerültünk – magyarázza Paride Ezzine, aki Palermóban dolgozott pincérként.

Becslések szerint Olaszországban 3,3 millió embernek nincs bejelentett munkahelye, ebből több mint egymillió él a fentebb említett négy tartományban. De Giovanni Orsina, a római Luiss egyetem politológusa szerint még ennél is többen vannak, akik napról-napra, alkalmi munkákból élnek, illetve azok, akik saját maguk alkalmazottai, például a kiskereskedők. Giuseppe Conte miniszterelnök szerdán közölte, hogy a kormány 25 milliárd eurós mentőcsomagot dolgoz ki a gazdasági károk enyhítésére, a kis- és középvállalkozások, illetve a több mint 300 ezer egyéni vállalkozó pedig azonnali segélyt, olcsó hitelt, illetve többek között 600 eurós támogatást kap kvázi fizetéspótlékként. De sok tartományi politikus szerint ez az összeg sem lesz elég arra, hogy helyreálljanak a dolgok.

A déli régiókban a gazdasági összeomlás ráadásul komoly bűnözési hullámot is beindíhat. A különböző boltokat már elkezdték fosztogatni olyan emberek, akik vagy nem engedhetik meg maguknak a vásárlást vagy korábban is kisebb-nagyobb lopásokból, betörésekből éltek. De a kaotikus helyzetnek talán a maffia lehet a legnagyobb haszonélvezője, hiszen a bevétel nélkül maradtakat a szervezett bűnözés könnyen tudja „alkalmazni”. A maffia pénzmozgásait a vírushelyzet nem befolyásolja komolyan, és ilyen-olyan segítéségért cserébe még több kis- és középvállalkozásba vásárolhatják be magukat. A zöldség- és gyümölcstermelésben, az élelmiszerelosztásban és a szemétszállításban eleve kulcspozíciókkal rendelkeznek, ami a mostani helyzetben csak tovább erősödhet.

Ez is érdekelhet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét