Aktuális

Majkát eltiltották a koncertezéstől

Címkék
Majkakoncert

F. Zs.

Létrehozva: 2019.06.14.

A műtétet ugyan megússza, de jó pár napig nem léphet színpadra Majka. A problémák már napokkal ezelőtt jelentkeztek, de a két telt házas Park-koncertjét nem mondhatta le. Végül ez lett a veszte.

Forrás: Bors

Hiába vinné a szíve, az orvosai megálljt parancsoltak a népszerű rappernek – értesült a Bors. Majka egy komoly torokprobléma miatt jövő csütörtökig biztosan nem adhat koncertet, ami nem csak a rajongókat, az előadót is mélyen elkeseríti. 

Mint arról lapunk korábban beszámolt, Majoros Péter már betegen lépett színpadra múlt hét szombaton és vasárnap is a Budapest Parkban, két egymást követő napon adott telt házas koncerten. Az óriási érdeklődésre tekintettel az együttesének esélye sem volt lemondani ezeket a bulikat, ami végül az egészsége rovására is ment. Majka már a koncerten is kérte a közönségét, hogy énekelje vele a dalokat, mert nem fogja bírni, a bulik végére pedig teljesen be is rekedt. A hét eleji orvosi vizsgálat aztán rávilágított, hogy a sztárnak kényszerpihenőre lesz szüksége. Erről Péter az Instagram-oldalán tájékoztatta a közönségét: 

„A hír sajnos igaz, a mai dunaújvárosi és a vasárnapi tatabányai koncert betegség miatt elmarad. Akik követtek, tudjátok, hogy hetek óta hangszálproblémákkal küzdök, a tegnap esti lelet alapján, hangszálgyulladás miatt – kifejezetten orvosi kérésre – a hétre egyeztetett valamennyi fellépést lemondtunk… A szervezőket még este értesítettük, köszönöm a korrektségüket. A turné jövő héttől (jún. 20.) folytatódik, az elmaradt kon­certeket igyekszünk pótolni! Sorry. Tsok” 

A vizsgálatok előtt félő volt egyébként, hogy a zenésznek műtétre lesz szüksége – abban az esetben a komplett nyári turnéja veszélybe került volna –, de a szerencsének és az orvosi segítségnek köszönhetően Péternek nem kell műtőasztalra feküdnie, és lenyomhatja az előre beharangozott koncertjeit is. Ahhoz azonban most egy hétig szinte meg sem szólalhat, és koncert közelébe sem mehet. 

– A műtétet szerencsére megúsztam, az első koncertünk jövő csütörtökön lesz – válaszolta a Borsnak Péter, akit csak írásban tudtunk kérdezni. 
Lapunk információi szerint a lemondott bulikat később mindenképpen pótolja majd Majka és a Ők zenekar, így minden rajongó megkapja végül a felejthetetlen buliját, amire számított. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713528310
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713528310
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143358_auto_resized.png
metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143697_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713528310
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713528310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor