Aktuális

Majdnem elájultak a cég dolgozói, amikor meglátták a borítékban, mennyi év végi bónuszt kaptak

Bors

Létrehozva: 2019.12.11.

Nincs általános szabály arra, hogy egy cég milyen év végi jutalommal hálálja meg dolgozóinak az egész éves munkáját, akadnak helyek, ahol igen bőkezűen járnak el, míg máshol semmi különbség nincs más hónapokhoz képest.

Egy marylandi ingatlanos cég viszont örökre emlékezetessé tette 198 dolgozójának a karácsonyi bulit, amikor is mindenkinek átadtak egy piros borítékot. A szombati rendezvényen senki sem volt erre felkészülve, így meglepetten fogadták a csomagot.

A St. John Properties nevű cég vezetősége úgy határozott, hogy a fennállásuk 14 éve alatt összejött profitot, azaz nagyjából 10 millió dollárt oszt szét. Ez azt jelentette, hogy a cégnél töltött idővel arányosan kapott mindenki valamilyen összeget: aki csak a közelmúltban kezdett néhány száz dollárt, de a legmagasabb kiosztott jutalom 270 ezer dollár volt, ami 81 millió forintnak felel meg.

Amikor kibontottam a borítékot, csak ámultam. Nem hittem el, hogy azt látom, amit. Nincsenek szavak, hogy leírjam, mit éreztem, egyszerűen csak csodálatos és hihetetlen volt. Még mindig sokkol. Megváltoztatta az életemet – mondta a CNN-nek Stephanie Ridgway, az egyik dolgozó.

Lawrence Maykrantz a cég elnöke elmondta, hogy mivel nagyon hálásak mindenkinek, akik segítettek abban, hogy elérjék a célkitűzéseikat, szerettek volna valami igazán, de tényleg igazán nagy ajándékot adni. Továbbá elmondta: élete egyik legmeghatározóbb, legcsodálatosabb élménye volt, amikor kollégái arcát láthatta a boríték felnyitása közben. 

Mindenkit elöntöttek az érzelmek. Sikítottak, sírtak, nevettek, ölelkeztek.(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711691412
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711691412
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711691412
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten