Aktuális

Máig rejtély, ki lőtte szitává a híres rappert

Zs.V. 

Létrehozva: 2019.09.15.

Az orvosok próbálták megmenteni az életét, végül az édesanyja döntött úgy, kapcsolják le a lélegeztetőgépről.

A világ egyik legismertebb rappere volt, a kétezres évek elején albumai több mint 75 millió példányban keltek el világszerte. A hírnév lett Tupac Amaru Shakur veszte is: 1996. szeptember 13-án lelőtték.

Balhé balhé hátán

Már az iskolában is nagy népszerűségnek örvendett a későbbi világhírű rapper. Zenéiben a nyomorról és a gettóban átélt tapasztalatairól is énekelt a rasszizmus és a társadalmi problémák mellett. A hírnév után kezdődtek csak az igazi nagy konfliktusok, ugyanis összetűzésbe került Notorious B.I.G. rapperrel és annak kiadójával.

A népszerűséget nem tudta sokáig élvezni, mivel csupán 25 éves volt, amikor megölték egy bokszmérkőzés után. Azonban nem ez volt az első eset, amikor fegyverrel támadtak rá. Két évvel korábban, 1994-ben ismeretlen tettesek ötször meglőtték. A kórházban megműtötték, de három óra múlva már ki is jelentkezett az intézményből. A későbbi balhét viszont nem úszta meg a fiatal sztár.

Verekedésbe keveredett

Egészen addig nyugalom volt a bokszmérkőzésen, amíg Tupac és pár társa észre nem vette Orlando Andersont, a Southside Crips banda egyik emberét. Ő volt az, aki az év elején kirabolt egy embert, ezért Tupacék megtámadták. A hotel, ahol az eset történt, fel volt szerelve biztonsági kamerákkal, így azok felvették az eseményeket.

A verekedés után a rapper és a társai két autóval elindultak koncertezni, ám este 11 órakor az úton megállította őket egy motoros rendőr, mivel túl hangosan szólt a zene a BMW-ben, és az egyik autón nem volt rendszámtábla. Negyedórával később az egyik piros lámpánál álltak, amikor egy Cadillac gurult melléjük, aminek a hátsó üléséről tüzet nyitottak Tupacra. Többször is eltalálták a rappert: kétszer mellkason, egyszer a karján és a combján. Az egyik golyó egyenesen a fülébe fúródott. A mellette ülő férfi szerencsésebb volt, ő csak a repeszeket kapta.

Túlélte a támadást

A kiérkező mentők azonnal kórházba szállították a sztárt, ahol két műtéten is átesett. A jobb tüdeje annyira károsodott, hogy ki kellett venni. Ezután mesterséges kómába he­lyezték, mivel többször is megpróbált felkelni az ágyából, pedig pihenésre volt szüksége. Ez egészen szeptember 12-ig tartott, amikor is összeomlott Tupac még ép tüdeje.

Az orvosok próbálták megmenteni az életét, végül az édesanyja döntött úgy, kapcsolják le a lélegeztetőgépről. Tupac Shakurt 1996. szeptember 13-án, pénteken 4 óra 3 perckor nyilvánították halottnak. A kocsiban ülő társa a kihallgatáskor csak annyit mondott: hallott valamit, de nem látott semmit a lövöldözéskor.

Az akkor szolgálatban lévő rendőr szerint amint kiérkeztek a helyszínre, megkérdezte a férfit, mi történt, ki lőtt rá, mire a rapper csak annyit válaszolt: „B…ódj meg!”. Több embert is megvádoltak a gyilkossággal, sok elmélet van az esettel kapcsolatban. Sőt egyesek szerint Tupac meg sem halt, elrejtőzött az emberek elől, és boldogan él valahol.     

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144027_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713558311
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144907_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713558311
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713558311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713558311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól