Aktuális

Magyarország 365 címmel fotópályázatot hirdet a kormány

Bors

Létrehozva: 2019.08.21.

- Magyarország 365 címmel országos fotópályázatot hirdet a kormány az ország értékeinek bemutatására - közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán Budapesten.

A fotópályázatra három kategóriában - táj és természet, épített és tárgyi örökség, valamint városi és vidéki közösségi életképek témában - várják a pályaműveket. A zsűri tagjai neves szakemberek lesznek, elnöke Kaiser Ottó fotográfus - ismertette a részleteket Dömötör Csaba a sajtótájékoztatón.

"Magyarország sokunk számára a világ közepe, büszkék vagyunk tájaira, művészetére, közösségeire és a mindennapok sikereire is. Szeretnénk, ha ezen a fotópályázaton minél többen bemutatnák a büszkeségre okot adó értékeket" - mondta.

A parlamenti államtitkár hozzátette: a pályaműveket szeptember 3-tól lehet benyújtani, a pályázati időszak pedig október közepéig tart. A díjátadót a tervek szerint december elején tartják. A megmérettetésre profi és amatőr fotósok jelentkezését egyaránt várják.

A pályázók "bizonyos technikai feltételek" mellett akár mobilon is elkészíthetik pályamunkáikat. A zsűri mellett a közönség is szavazhat - tette hozzá.

Dömötör Csaba közlése szerint a hagyományteremtő céllal életre hívott fotópályázat legjobb alkotásait "méltó színvonalon" mutatják majd be a nyilvánosságnak.

"Szándékaink szerint a Magyarország 365 fotópályázat erősítheti a hazaszeretetet, a közösségeket és a generációk közötti kötelékeket is" - fogalmazott Dömötör Csaba.

A kezdeményezésben a kormányon kívül a Magyar Természetjárók Szövetsége, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) és a Magyar Turisztikai Ügynökség is részt vesz - tette hozzá.

Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke a sajtótájékoztatón azt mondta: "a NOE egy 32 éves családszervezet, amelynek több mint 13 ezer tag családja van és az országban 200 közössége". Mint hozzátette, örömmel csatlakoztak a kezdeményezéshez, hiszen alapszabályuk egyik pontja szintén az értékek felmutatásáról szól.

A NOE elnöke fontosnak nevezte, hogy megmutassák a társadalomban azokat az értékeket, amelyet a családok, helyi közösségek képviselnek. "Büszkék vagyunk a családunkra, büszkék vagyunk a gyermekeinkre és azt gondoljuk, hogy nagyon sok témalehetőség van ebben" - tette hozzá. "Mi magyarok hajlamosak vagyunk sokszor rossz oldalát látni a dolgoknak, ez a pályázat lehetőséget biztosít arra, hogy megmutassuk azt, ami szép, azt ami jó, azt amiben erő van, ami összetart bennünket"- mondta Kardosné Gyurkó Katalin. Mint hozzátette, a pályázatot tagságuk körében szeretnék népszerűsíteni a szervezet kommunikációs csatornáin keresztül.

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója elmondta, a "turisztikai ügynökségben úgy tekintünk a turizmus, vendéglátás iparágra, mint egyrészt a GDP meghatározó területére, de azt is mindig el szoktuk mondani, hogy a hazaszeretet egyik formáját is látjuk a turizmusban". Hozzátette: örömmel csatlakoztak a kezdeményezéshez, és minden lehetséges felületen megpróbálják ösztönözni, hogy a belföldi turisták is induljanak el a pályázaton, készítsenek fotókat Magyarország értékeiről.

Kasier Ottó, a zsűri elnöke nagy ívű kezdeményezésnek nevezte a fotópályázatot, amelyre olyan képeket várnak, amelyeknek "lendülete" és "pozitív kisugárzása" van. "Olyan anyaggal szeretnénk kilépni a világ elé, amely ráerősít arra, hogy Magyarországon milyen értékek, közösségek vannak" - tette hozzá a fotográfus, aki örömét fejezte ki a szakmája nevében is a kezdeményezés kapcsán.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711688111
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088417_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711688111
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079805_auto_resized.jpg
travelo.hu

Körbebringáznád a Tisza-tavat? Mostantól vonattal is könnyen oda juthatsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711688111
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/PYCAtXdhmh9LsdnAirr_T21AcF0Nlkx-6--SdEnTg2g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMGQ1MWRmNjk5YTQ5ODU4NDVkNzc1MzQ3MmQwODQ1.jpg
Aktuális

"Együtt nézték a futamot" - Szívszorító: egymás mellett halt meg apa és fia a tragikus lábatlani ralin

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei