Aktuális

Magyar tanárnő diákja is a manchesteri terrortámadás áldozata

Bors

Létrehozva: 2017.05.24.

Cservenák Mária egy Manchester közelében álló iskolában tanít, ahonnan legalább 15 diák vett részt Ariana Grande koncertjén. „Legalább 15 diákunk ott volt a tragikus koncerten, az együk meghalt. Az iskolaigazgató korán reggel e-mailben értesítette a tanári kart, a gyerekekkel egész nap pszichológusok foglalkoznak” – mesélte a Délmagyarnak.

A magyar nő spanyolra tanította a 18 évesen elhunyt Georgina Callandert, egy másik volt diákja pedig a súlyos sérültek között van. „Errefelé az a szokás, hogy az ilyen nagy koncertekre az iskolák is buszokat szerveznek. Elképzelhető, hogy a két volt tanítványom is így jutott el a koncertre” – mondta.

Az elhunyt Georgina volt az első áldozata a terrortámadásnak, akit megneveztek, róla itt írtunk.

Egy szemtanú, Zsolt lapunknak arról beszélt, a biztonsági őrök nem motozták meg, és fémdetektorral sem ellenőrizték a közönséget. Így vihette be a terrorista a pokolgépet, ami huszonkét embert megölt és hatvanat megsebesített.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140220_auto_resized.jpg
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713444315
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138507_auto_resized.jpg
vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713444315
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109457_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713444315
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713444315
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135679_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megállították a forgalmat az 5-ös főúton, nagy a baj

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni