Aktuális

Magyar szemtanú Manchesterben: Ellenőrzés nélkül engedték be az embereket a koncertre

Bors

Létrehozva: 2017.05.24.

Zsolt látta, hogy a biztonsági őrök nem motozták meg, és fémdetektorral sem ellenőrizték a közönséget. Így vihette be a terrorista a pokolgépet, ami huszonkét embert megölt és hatvanat megsebesített.

Szögekkel és csavarokkal megrakott pokolgéppel robbantotta fel magát egy öngyilkos merénylő hétfőn késő este az észak-angliai Manchesterben, ahol a Manchester Arenában éppen a tinik egyik kedvenc popénekese, Ariana Grande adott koncertet. Éppen az utolsó szám szólt, amikor a nézők – többségükben 18 év körüli fiatal lányok – egy része már elkezdett kijönni a bejáraton, ahol szüleik és kísérőik várták őket. A merénylő ekkor hozta működésbe a bombát.

Eddig 22 halottról és 60 sebesültről tudni. Az áldozatok között van egy nyolcéves kislány, Saffie Rose, aki anyjával és testvérével volt a koncerten. A helyszínen sokkoló videók készültek. A robbanást hallva a fiatalok sikoltozva, egymáson átesve próbáltak menekülni a csarnokból. A bejáratnál mindenütt véres, megcsonkított testek hevertek, a sérülések nagy részét a golyózáporként szétrobbanó szögek és repeszek okozták.

Nem volt motozás

Manchesterben több száz magyar dolgozik és tanul, a koncertre pedig Magyarországon is lehetett jegyeket venni az interneten. Késő délutánig még a külügyminisztérium sem tudta biztosan, hogy volt-e magyar áldozata a támadásnak. A Bors elérte az egyik szemtanút, Zsoltot, akinek munkahelye közvetlenül az Arenával szemben van.

– Este 9-ig dolgoztam, és amikor eljöttem, láttam, hogy hatalmas tömeg van a bejárat előtt. Észrevettem, hogy a biztonsági őrök  felületesen vizsgálták az embereket. Akár én is ott lehettem volna, mert a munkahelyemnek szerződése van az Arénával, és gyakran kapunk ingyen vagy olcsóbban koncertjegyet – mondta Zsolt.

Az őrök még csak meg sem motozták a koncertre érkezőket, és fémdetektort sem használtak, nem volt ruhatár, így a bombát tartalmazó táskával könnyen el lehetett vegyülni a tömegben.

Már tudják, ki ölt

A brit kormányfő, Theresa May tegnap annyit árult el, a hatóságok ismerik az elkövetőt, később a sajtó fel is fedte a kilétét. Az öngyilkos merénylő minden valószínűség szerint a huszonhárom éves brit állampolgár, Salam Abedi volt. Egy szomszédja, Lina Ahmed szerint nemcsak a fiatalember, hanem az egész családja furcsán viselkedett. Manchester déli külvárosában élnek, az Elsmore Road egyik vöröstéglás lakásában. Líbiá­ból származnak, de Abedi már a szigetországban született. A szomszéd szerint néhány hónapja iszlám imádságokat énekelt az utcán, és világgá kürtölte: egy isten van, Mohamed. A férfit potenciális terroristaként tartották számon.

Ariana Grande gyászol

A 23 éves amerikai énekesnő rendkívül népszerű Amerikában és Nyugat-Európában, turnéja érinti Londont, Antwerpent, Rómát és Rio de Janeirót is. A popsztár csak rövid üzenetben reagált a történtekre:

– Összetörtem. Szívem mélyéből sajnálom. Nem találok szavakat.

Átléptek egy határt

A manchesteri támadás kifejezetten gyerekek, tinédzser lányok ellen irányult, hiszen a támadó tisztában lehetett vele, hogy az énekes rajongói főleg fiatal lányok. Ezzel a terroristák átléptek egy újabb határt – mondta lapunknak Tarjányi Péter. A biztonságpolitikai szakértő szerint ezzel azt üzente az Iszlám Állam: most már a gyerekeitek is célpontok, nincs különbség katonák és gyerekek között. Ráadásul az éppen zajló brit választási kampány felfüggesztését is el tudták érni, azt üzenve a briteknek, hogy a demokráciájuk is gyenge.

Vérben úszott a metró

Nagy-Britannia eddigi legnagyobb véráldozattal járó terrortámadását 2005-ben követte el az Al-Kaida. Akkor egy buszon és három metrószerelvényen robbantottak, és 56-an haltak meg. Legutóbb öten haltak meg Londonban, amikor egy merénylő a tömegbe hajtott.

Guardiola megúszta

Pep Guardiola felesége és két lánya is a Manchester Arenában volt a terrortámadás idején – közölték brit lapok. Nem tudom elhinni, ami történt, teljesen le vagyok sújtva – fogalmazott a Manchester City edzôje.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146442_auto_resized.jpg
origo.hu

Melltartó nélkül vezette a híradót a műsorvezetőnő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713619820
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143768_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145581_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713619820
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713619820
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713619820
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713619820
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban