Aktuális

Magyar orvosi szenzáció: Öt beteg gyógyul már vérplazmával

Bors

Létrehozva: 2020.05.06.

Sikeres volt a magyar vér­plazma-terápia tesztelése. Az új magyar eljárásnak köszönhetően már 5-en gyógyulóban vannak a fertőzöttek közül, és hamarosan még többen kaphatják meg a hazai, koronavírust legyőző csodaszert.

Javában zajlik a koronavírus-járvány elleni gyógymód kutatása, amelyben Ma­gyarország az élen jár az egész világon. Ahogy a Bors is megírta: a Semmelweis Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és az OrthoSera Kft. kutatói hetek óta azon fáradoznak, hogy emberéleteket menthessenek meg a reményt keltő vérplazma-terápiával, amelyet egyre többen kaphatnak meg.

Az elsőt április 27-én adták be egy betegnek. A terápia lé­nyege az, hogy a már felgyógyult embe­rek vérében termelődött ellenanyagot használják fel a betegség leküzdéséhez, így nagyon fontos, hogy a gyógyult önkéntesek donornak jelentkezzenek.

Látványosan javult a kezelt állapota

Kásler Miklós egészségügyi miniszter az M1 televízió adásában elmondta: a vérplazma-terápiát először egy súlyos állapotban lévő, veseelégtelenségben szenvedő beteg kapta meg, aki lélegeztetőgépre szorult. A múlt héten megkapta a vérplazma-készítményt, ezután lekerült a lélegeztetőgépről, és minden remény szerint hamarosan elhagyhatja a Dél-pesti Centrumkórházat.

Müller Cecília is erről beszélt az Operatív Törzs keddi tájékoztatóján. Elmondta: az a két beteg, akik először kaptak vérplazmát, látványosan javultak, már az ágyból is fel tudtak kelni. Egyiküket alig lehetett lefogni, már annyira el akarta hagyni a kórházat.

279 donor jelentkezett

Szerda délután a kutatásban részt vevő vezetők sajtótájékoztatót hívtak össze a székesfehérvári Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház elé, ahol bejelentették: immáron öt gyógyultat köszönhetünk a vérplazma-terápiának hála.

– Két hete ismerjük ezt a terápiás, forradalmi eljárást, ami az első engedélyezett terápia idehaza. Mindez dr. Lacza Zsombornak, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettesének, és az OrthoSera Kft. kutatásvezetőjének köszönhető – mondja a székesfehérvári kórház főigazgatója, dr. Bucsi László. – Azonnal megkezdtük a kezeléseket, öt ember kapta meg a szert. Mindannyian javulást mu­tatnak, ketten pedig egészen jól vannak már – újságolja.

Megtudtuk: egy nőt és két férfit kezelnek jelenleg Székesfehérváron, mindannyian középkorúak, de vannak betegek, egészen pontosan ketten, akiket ezzel az eljárással kezelnek már a Semmelweis Egyetemen is. Eddig 279-en jelentkeztek vérplazma-donornak, de nem mindenki alkalmas. Az orvosok viszont minden olyan embert, aki már átesett a koronavíruson, arra kérnek: jöjjenek és segítsék azokat, akik komoly harcot vívnak a kórral. Eddig 18 vérplazmát sikerült levenni, és 7 embernek adták be Magyarországon. A Borsnak arra is volt lehetősége, hogy megtekintse az intenzív osztályt, ahol a fertőzött betegeket kezelik. Természetesen be nem engedtek minket a szigorú előírások miatt, de így is nyomasztó volt látni, hol is zajlik az orvosok és ápolók mindennapos, idegőrlő harca.

Meglehet a hatóanyag

Az Amerikában élő magyar kutató, Baranyai Lajos azt tervezi, hogy Magyarországon fogja gyártani a saját találmányát, ami az egész világot megmentheti a koronavírustól. Olyan hatóanyagokból álló szert sikerült ugyanis kifejlesztenie, amivel meggátolható, hogy a koronavírus-fertőzésnek halálos kimenetelű szövődményei legyenek – mondta a Magyar Nemzetnek.

A biológus-immunológus professzor addig nem árulja el a részleteket, amíg a szabadalmi eljárás le nem zárul, de annyit el­mondott: a hatóanyagok kö­zött egy sebgyógyulást serkentő és a tüdőkárosodást okozó fibrózisgátló anyag is van. A kezelés a gyakorlatban öt napig tart, és infúzióval vagy injekciós terápiával lehet bejuttatni a szervezetbe.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711665614
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088677_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711665614
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711665614
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei