Aktuális

Magyar hajtetováló készíti a díjazott Mad Max-hajat

Balajti Péter

Létrehozva: 2015.09.30.

Élvezettel feszegeti saját határait a hajtetoválás magyarországi úttörőjének tartott Crisan Carlo, aki bő fél éven át készült élete legfontosabb nemzetközi versenyére, egyik legnehezebb terepen, Oroszországban.

– Az új Mad Max-filmből merítettem ihletet, s nemcsak a frizurát, de modellem, Utasi Noémi ruháját is én terveztem. A sminket Pap Nauszika készítette, a festésben Berendi Györgyi segített – meséli Carlo a Borsnak, hangsúlyozva, az alternatív stílus kategóriában mindössze negyven perc állt csak a versenyzők rendelkezésére.

– Hat hónapon át gyakoroltam a profil vágását a hajba, s elkelt a rutin, mert angol helyett oroszul indították a mezőnyt, így jó ötperces késéssel derült csak ki számomra, hogy már dolgozhatok. Azért különféle szakmai trükkökkel ugyan, de sikerült határidőre befejezni az öt színben pompázó, elölről és hátulról is másképp ható frizurát – emlékszik vissza a mesterfodrász, akit egy cseppet sem keserít el, hogy lecsúszott az első helyről.

– Ezen a versenyen korábban még senki sem állhatott dobogóra magyar színekben, ráadásul az idei mezőny hihetetlenül erősnek bizonyult. Két éve nem versenyeztem, de most újra ráéreztem az ízére, s úgy jöttem haza, hogy jövőre nekifutok az aranynak. A sok portré után ugyanis még magasabbra emelve a lécet, egy híresség arcképét szeretném hajból megformálni – mesél terveiről a Magyar Fodrász és Kozmetikus Egyesület által hatszoros Év fodrászának választott szakember.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711700414
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089277_auto_resized.jpg
vg.hu

Német gazdasági katasztrófa – meredek lassulásra számítanak az elemzők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082190_auto_resized.png
metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711700414
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711700414
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!