Aktuális

Magyar énekesnő: elszabadult a koronavírus az óceánjárón, de nekem negatív lett a tesztem!

R. K.

Létrehozva: 2020.05.14.

Berobbant a koronavírus azon az óceánjáró hajón, amelyen egy magyar énekesnő hánykolódott bezárva hónapokon keresztül. Zsurkán Zsanett szerencsére már hazatérhetett, és teszteltette is magát, amely megkönnyebbülésére negatív eredményt hozott.

Forrás: Facebook/Zsurkán Zsanett

A spanyol hatóságok hosszú ideig nem engedték kikötni azt a hajót, amelyen hosszú hetekig hánykolódott Zsurkán Zsanett énekes-táncos. A szegedi művésznő nagyon aggódott, mert kétezer, a cégük más tengerjáróin dolgozó személyzeti tag szállt fel hozzájuk, és fogalma sem volt arról, hogy akad-e köztük vírusos. Mint kiderült, nagyon is: a koronavírus terjedni kezdett, már körülbelül egy tucat ember megbetegetett, és még mindig 1500-an voltak a fedélzeten.

Ahogy a Bors azt már megírta: az óceánjárón időközben elszabadult a pokol, verekedések törtek ki, orgiákat szerveztek. Zsanett óriási megkönnyebbülésére azonban megszervezték a hazaútját, ahogy 12 másik magyarnak is. Az énekes hazatérve azonnal kéthetes karanténba vonult a szegedi otthonában, és várta, hogy leteszteljék koronavírusra.

– Május elsején értem haza, és ötödikén csinálták meg az első tesztet. A pálcikás módszerrel vettek mintát tőlem, orrból és garatból, amelyet pár nappal később megismételtek. Nagyon vártam az eredményt, hogy biztos legyek benne, nem fertőződtem meg – mondja a Borsonline-nak.  

Végül május 13-án megjött az eredmény, amely szerencsére negatív lett!

Zsanett nagyon boldog, pénteken pedig már le is jár a kéthetes karanténja, így szabadon mozoghat a városban. Elmondta: sokan fontolgatnak pert a hajós társasággal szemben, de ő ebből kimarad, szeretné elfelejteni a hajón töltött nehéz hónapokat, amelyről könyvet tervez írni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711709413
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711709413
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711709413
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek