Aktuális

Magyar családapa tűnt el Ausztriában

Címkék
eltűnés

B. B.

Létrehozva: 2019.11.16.

Rejtélyes körülmények között tűnt el egy 39 éves soproni családapa, Szedenics Tibor. A férfi egy hete, pénteken sétált ki soproni családi házukból, azóta mintha a Föld nyelte volna el. Családja a poklokat járja, félelmük azóta csak nőtt, mióta kocsiját egy osztrák autóút mellett, Bécs közelében megtalálták, tulajdonosa azonban nem ült benne. 

– Otthagyta az autót lezáratlanul, minden iratával, telefonjával együtt, és azóta sem lett meg – írta kétségbeesetten a Facebookon az édesanyja, Ilona. – Az autót már elhoztuk, de nekünk nem az autó kell, hanem a gyermekünk – szögezte le az édesanya.

A család azóta plakátokat készített Tibor arcképével, amit igyekeznek mindenhova kitenni, hátha szeretett családtagjukat felfedezik valahol. Emellett német nyelvű keresőposztokkal is elárasztották a portálokat, hogy a külföldiek is bekapcsolódhassanak a kutatásba. Egyelőre nem tudni, hogy a férfi önszántából, avagy akaratán kívül tűnt el, mindenesetre a családja, köztük a gyermekei is hazavárják.

– Drága fiam! Tudom, hogy mennyire szereted a kislányaid, azt is tudom, hogy mennyire szereted az öcséd gyermekeit. Te egy nagyon jó ember vagy, keresztfiad péntek óta állandóan kérdezi, hogy mikor jössz már haza. Tudod, mennyire szeret, hiányzol neki is. Kérlek, gyere haza – szólt a közösségi oldalon keresztül fiához Ilona. – Már nincsenek hivatalos irataid, nincs veled a telefonod. Ha valaki látna téged, arra kérem, mutassa meg a telefonjába, hogy mennyire vár téged haza szerető családod – tette hozzá az asszony.

A férfit a magyar rendőrség is keresi. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145088_auto_resized.jpg
origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713602711
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146103_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713602711
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144693_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713602711
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713602711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713602711
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban