Aktuális

Magyar asszony fogadta örökbe a szerelemgyereket – 70 év után találkozott a testvérpár

V. Zs. 

Létrehozva: 2017.05.04.

A Kaliforniában élő Fred Turk és Yvonne Springer féltestvérek, mégis csak idén áprilisban látták egymást éle­tük­ben először. A férfi és a nő ugyanattól az édesanyától született az 1940-es években, ám a közelmúltig semmit sem tu­dott a másikról.

Fred 1947-ben látta meg a napvilágot, s szinte azonnal magyar-osztrák nevelőszülőkhöz került. Ennek az volt az oka, hogy nem törvényes apától származik: anyja, Vera Tucker összeszűrte a levet egy férfival, miközben férje a fronton harcolt a második vi­lág­háborúban. A fiút így a ka­tolikus egyházon keresztül egy másik családnak adták. 13 éves koráig azt is hitte, hogy magyar anyától és osztrák apától született. Pajtásai azonban meghallották saját szüleiket, amint arról beszéltek, hogy Fredet adoptálták. Innentől fogva ő is szerette volna megtudni, kik az igazi szülei.

Visszatérve 1948-ba: Vera Tucker újabb gyermeket hozott a világra, Yvonne-t, ezúttal már a férjétől. Az asszony azonban szülés után nem sokkal meghalt, de utolsó kívánsága még az volt, hogy a két testvér találja meg egymást.

Mindez nem ment könnyen. Egészen 2017-ig kellett várni, hogy az internet segítségével a féltestvérek megismerkedhessenek. Április 4-én aztán megtörtént a nagy találkozás. Fred és Yvonne – amellett, hogy nagyon örült egymásnak – ledöbbent azon, hogy gyerekként ugyanazon a környéken nevelkedtek, ugyanarra a játszótérre jártak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713531310
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713531310
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144003_auto_resized.jpg
life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143697_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139413_auto_resized.jpg
vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713531310
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713531310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/lOoBmQLYXACs563EMIpVsBsKTv0EtkDBzA8KV6LibNE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E0MTM1YWNiY2Y3YzRmNDFiNTYyNDIxNzdkNGI1YTIy.jpg
Család

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"