Aktuális

Magyar artista küzdötte le a világsztár tériszonyát

G. Sz.

Létrehozva: 2019.03.26.

A Fővárosi Nagycirkusz korábbi művészeti vezetője, Kristóf Krisztián kulcsszerepet töltött be a Dumbó című Disney-rajzfilm új, élőszereplős hollywoodi moziváltozatának munkálataiban.

Kristóf Krisztián a hollywoodi szuperprodukcióban a legendás rendező, Tim Burton jobbkeze volt mint cirkuszi szakértő. A tizenkétszeres nemzetközi fesztiválgyőztes, Guinness-rekorder artista másfél évig nemcsak vele, hanem olyan sztárokkal dolgozhatott együtt, mint Michael Keaton, Danny De Vito, Eva Green vagy épp Colin Farrell.

– 2011-ben egy londoni cirkuszi munkám után regisztrálták a nevem, és öt évvel később kerestek fel, hogy a Disney egy akkor még csak Big Ears (Nagy fülek) néven futó projekthez keres szakértőt. Két videós megbeszélés után személyesen Tim Burton választott ki a feladatra – mesélte a Borsnak Kristóf Krisztián, aki a rendezővel együtt válogatta ki a szereplőnek jelentkező artistákat, illetve később a forgatást cirkuszko­reográfusként felügyelte.

– A fantáziámra lett bízva, hogy a forgatókönyv egy adott mondatába mit látok bele, és ezeket a lehetőségeket kiaknázva élő vagy videós opciókat készítettem Burtonnek, aki ezek alapján rendezett. Nagyon ösztönszerűen dolgozik, és eleinte ugyan nagy távolságot éreztem kettőnk kö­zött, ez fo­lyamatosan szűkült. Persze voltak nehéz szülések a forgatás során, de végig megbízott bennem, és elfogadta a cirkuszos jelenetekkel kapcsolatos ötleteimet – magyarázza az artista, aki a film női főszereplőjét, Eva Greent átsegítette nehézségein.

– Az első próbákon derült ki, hogy tériszonya van, mert az egyik előző filmjében egy olyan kaszkadőrjelenete volt, amit azóta sem hevert ki. Ám négy hónap gyakorlás után a Dumbóban a mennyek királynőjének szerepében szinte minden jelenetet saját maga végzett el, volt, hogy tízméteres magasságban. A forgatás végeztével külön megköszönte a segítséget, és azt mondta, egy terápia volt számára a közös munka – mondta Krisztián, aki még mindig cirkuszi embernek tartja magát.

– A cirkusz az, amit én tudok rendezőként és előadóként, de megkeresés már érkezett Hollywoodból azóta is, ám erről már csak azért sem beszélhetek, mert még nagyon kezdeti, zárt stádiumban van.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713563412
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713563412
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713563412
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713563412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól