Aktuális

Macron szerint Franciaország még csak a járvány kezdetén van

MTI

Létrehozva: 2020.03.10.

Emmanuel Macron francia államfő szerint az új típusú koronavírus okozta járványnak még csak a kezdetén van Franciaország, ahol a kedd délutáni hivatalos összesítés szerint 1600 fölé emelkedett a fertőzöttek száma.

Még csak a kezdetén vagyunk, ezt egyértelműen és világosan látni kell - fogalmazott a francia elnök a párizsi Necker gyerekkórházban tett előre be nem jelentetett látogatásán.

Az Elysée-palota egyébként megerősítette a köztársasági elnök körüli egészségügyi védelmet, miután a kabinetvezetője, Patrick Strzoda kapcsolatban állt egy fertőzöttel. A kabinetfőnöknek nincsenek tünetei, de az egészségügyi hatóságok előírásának megfelelően a következő két hétben az otthonából dolgozik.

Hétfő este Franck Riester kulturális miniszterről derült ki, hogy fertőzött, valamint a nemzetgyűlésben öt képviselőnek és két alkalmazottnak is pozitívnak bizonyult a koronavírus-tesztje. Nicole Belloubet igazságügyi miniszteren kedden elvégezték a tesztet, miután a tárcavezető reggel lázasan ébredt, az eredményt este teszi közzé a kormányzat.

Emmanuel Macron a járvány terjedése ellenére nem kíván a hivatalában karanténba vonulni, de az irodájában nem találkozik senkivel, az értekezleteket és más hivatalos programokat is az Elysée-palota más-más helyiségeiben rendezik meg.

Arra az újságírói kérdésre, hogy mikor várható a legmagasabb szintű óvintézkedések elrendelése az országban, Macron elmondta, hogy Franciaországban differenciáltak lesznek a korlátozások.

Úgy vélem, hogy nem szerencsés ha egy adott pillanatban az országban egy nagy átállás történik, vagy minden hirtelen megváltozik. Nagyon rugalmasnak kell maradnunk és minden pillanatban differenciálni kell a területeket- fogalmazott a francia elnök.  

Emmanuel Macron támogatásáról és elismeréséről biztosította az egészségügyi dolgozókat, különösen a mentősöket, akik nem győzik fogadni a lakossági hívásokat.

"Fantasztikusan elkötelezett, bátor nők és férfiak tartják a frontot. Bátran, okosan, motiváltan működik hetek óta ez a front" - hangsúlyozta a francia elnök, akinek ez volt a második látogatása egy egészségügyi intézetben a koronavírus-járvány miatt. Múlt héten abba a kórházba látogatott el, ahol az első francia beteg elhunyt.   

Az egészségügyi hatóságok hivatalos délutáni tájékoztatása szerint az előző napi 25-ről 30-ra emelkedett a járvány halálos áldozatainak száma Franciaországban, a fertőzöttek száma pedig 1606 volt, ami 194-gyel több, mint hétfő este.

A vírus terjedésének megfékezésére a kormányzat vasárnap betiltott határozatlan időre minden olyan rendezvényt, amelyen ezer embernél több venne részt. Ez mintegy háromszáz koncerttermet és színházat érint az országban, elmarad egyebek mellett Madonna világturnéjának két utolsó párizsi koncertje is.

A leginkább érintett megyékben semmilyen oktatási intézmény nem nyit ki a következő két hétben, de a tanítás nem szünetel, távoktatás formájában, interneten folytatódik. Az intézménybezárás mintegy 350 ezer diákot és óvodást érint a 12 millióból. Az egészségügyi tárca összesítése szerint hét kisebb gócpont van az országban.

* * *

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711703412
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086801_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711703412
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711703412
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek