Aktuális

Lucifer bankárja vagy modern Robin Hood? Luxuséletet él Máltán a világ legnagyobb árulója

Bors

Létrehozva: 2017.10.04.

Még a Guinness Rekordok Könyve is a világ legnagyobb spiclijeként tartja számon az amerikai származású Bradley Birkenfeldet, aki azzal vált ismertté, hogy segítségével 33 ezer amerikai adócsaló bukott le, akik a svájci UBS bankban rejtegették vagyonukat az amerikai adóhatóság elől. A férfi maga is a bank alkalmazottja volt, ő is aktív szereplője volt az adóelkerülő manővereknek. 2007-ben, amikor az amerikai adóhatóság harcot hirdetett az adócsalók ellen, Birkenfeld átállt és segített a hatóságoknak a nyomozás során. A bankárt is elítélte a bíróság, 30 hónapot töltött a börtönben, de a nyomozás során nyújtott szolgálataiért cserébe bruttó 104 millió dollárral jutalmazták.

A Máltán élő férfival a német Bild közölt interjút, amiből kiderül, hogy a multimilliomosok életét élő Birkenfeldet egyáltalán nem zavarja, hogy árulónak tartják. Szerinte megérte hónapokig a rácsok mögött ülni, hiszen már akkor tudta, ha szabadul, dollármilliók – egészen pontosan nettó 75 816 958 és 40 cent – ütik a markát. Vagyonát főleg bulikra és utazásra költi, álmát is valóra váltotta, vett magának két Porchét. A nőtlen és gyermek nélküli Birkenfeld egyébként nem csak dőzsöl, hanem dolgozik is: kormányoknak és adóhatóságoknak ad pénzügyi tanácsot.

Az interjúban a svájci banknak tett szolgálatairól is szó esett.

– A gazdagok közül is a legvagyonosabbakkal találkoztam. Bűnözőkkel, kábítószerkereskedőkkel, luxusprostituáltakkal. Egy közös volt bennük: mindannyian Svájcban akarták tartani a pénzüket. A kiemelt ügyfelek bombabiztos széfekben, egy külön bejáratú szobában tartották a vagyonukat. Főleg készpénzben és műalkotásokban. A legfurcsább ügyfelek a Vatikánból érkeztek. Egyik nap két pap bukkant fel, akik 100 ezer dollárt emeltek le egy számláról, de nem tudtuk, mire költik majd. Maga a bank elegáns volt, a kiszolgálás udvarias, de egyben félelmet ébresztett az emberekben – emlékezett vissza Birkenfeld, aki jótékonysági vacsorákra, gálaestekre, Forma-1 eseményekre és lóversenyekre járt, hogy ügyfeleket szerezzen magának.

– Egyszer az Antillákon találkoztam egy szőke fürtös nővel, aki pornósztárként gazdagodott meg. Egyszer beállított a genfi otthonomba, egyik kezében egy rózsaszín retikül, másikban egy hatalmas játékmaci volt. Utóbbiban 300 ezer dollárnyi készpénzt csempészett Svájcba – mesélte a bankár, aki tudta, hogy ügyfelei bűncselekményt követnek el azzal, hogy Svájcba menekítik a pénzüket, de azzal nyugtatta magát, hogy ő nem nyomozó és nem az adóhatóság embere. Egy cél lebegett a szeme előtt: ügyfeleinek minél több pénze legyen.

Angol nyelvű dokumentumfilm a férfi páratlan árulásáról:

A fordulat akkor állt be, amikor a svájci bank kezdte távol tartani magát az amerikai ügyfelektől, miután az amerikai hatóság kutatni kezdett az adóelkerülők után. Birkenfeld végül segített az amerikai hatóságoknak leleplezni az adóelkerülőket, így több ezren voltak kénytelenek visszafizetni tartozásukat az USA-ban.

– Olyan vagyok, mint Robin Hood. Elvettem a gazdagoktól és odaadtam a szegényeknek, azaz az adófizetőknek – állítja magáról Birkenfeld, akit azonban előszeretettel hívnak Lucifer bankárjának is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713507012
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141043_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713507012
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713507012
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713507012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült