Aktuális

Lövöldöz Kálmán csatahajója

R.K.

Létrehozva: 2017.01.12.

Nem mindennapi hobbija van egy kisújszállási nyugdíjasnak. A hatvannyolc éves Barta Kálmán évtizedek óta épít modellhajókat, amelyek többségét bármikor „szolgálatba” tudja állítani.

– A hatvanas évek elején kezdődött az egész. Akkor még csak modellrepülőkkel foglalkoztam, az igazi szerelem, a modellhajók csak később jöttek. Ma már sajnos kevesen foglalkoznak ezzel, de a helyi csónakázótónál rendszeresen csinálunk nyílt versenyeket, amelyeknek résztvevője és szervezője is vagyok – kezdte Kálmán a Borsnak, aki szenvedélyével az egyik fiát, a lányát és az unokáját is megfertőzte.

A húszdarabos hajó repertoár­ját különféle vízi járművek alkotják. Vannak vitorláshajók, tűzoltóhajók, hadihajók és bárkamozgató tolóhajók is – utóbbiak a kedvencei. A többségük rádió-távirányítású, a meghajtásukat pedig robbanó- vagy éppenséggel elektromotor biztosítja.

– Van köztük olyan is, amelynek a megalkotása éveket vett igénybe a részletek kidolgozása miatt. Szerencsére a családom nagyon türelmes volt velem, nélkülük nem csinálhattam volna ezt. Többségüket saját magam terveztem és alkottam meg. Némelyik hajó értéke több százezres nagyságrendű, ennek ellenére sosem válnék meg egyiktől sem – jelentette ki a modellező, majd hozzátette: a fenntartásuk igencsak költséges, különösen az akkumulátorok miatt.

Kálmán hajói gyakran megfordulnak különböző bemutatókon és kiállításokon. Jelenleg egy 2,2 méteres Kynda–641 orosz rakétacirkáló hadihajón dolgozik, amely ha minden a tervek szerint alakul, hamarosan lövöldözni is fog.     

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711666214
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711666214
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091972_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711666214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei