Aktuális

Lovakat számolnak minden kórházban

Létrehozva: 2012.07.03.

Kötelező lószámlálást írt elő az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a kórházaknak. Az egészségügyi intézményeknek össze kell számolniuk, hogy hány lovuk van összesen.

Megdöbbentő levelet küldött a kórhá­zaknak a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (Gyemszi). Az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó intézet ugyanis arra szólította fel az egészségügyi intézményeket, hogy számolják össze: hány ló található a kórházukban. Jú­niusban küldték ki a borítékokat.

– Mi is megkaptuk a levelet, még június 26-án címezték meg nekünk. A márciusban elfogadott 1061/2012-es kormányrendeletre hivatkoznak, amelyben a Nemzeti Lovas Program feladatait határozzák meg. E szerint a minisztériumoknak össze kell állítaniuk a hozzájuk tartozó intézmények adatai alapján egy állami lovaságazati vagyonkatasztert. Magyarán mondva össze kell számolni, hogy hány lovunk van – mondta a Borsnak Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség alelnöke, a siófoki kórház főigazgatója. – Nálunk itt Siófokon nincs ló, ebben biztos vagyok. Július 9-ig kell válaszolni – tette hozzá Varga.

A fővárosi Nyírő Gyula Kórházban érdeklődésünkre először azt hitték, hogy viccelünk, de kiderült: a titkárság mégiscsak kapott tegnap délelőtt levelet a Gyemszitől. Megdöbbentek a levél tartalmán. A Péterfy Sándor Utcai Kórházban a főigazgatót, Sásdi Antalt nem tudtuk elérni, de a titkárságon nem tudtak ilyen levélről. Lovakat az intézményben nem tartanak.

A budapesti Uzsoki kórház főigazgatója, Golub Iván elmondta: ő csak mosolyogni tud a dolgon. – Se akváriumunk, se kutyánk, se lovunk nincs – válaszolta nevetve a főigazgató.

Kérdéseinkkel megkerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy az összeírás nemcsak a kórházakra, hanem az összes Emmi intézményre vonatkozik.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713615311
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144429_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre senki sem számított: váratlan döntést hozott a lottónyertes

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146708_auto_resized.jpg
ripost.hu

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146146_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713615311
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713615311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713615311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713615311
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban