Londonba akarta csempészni 11 éves diákját a békési tanár

Londonba akarta csempészni 11 éves diákját a békési tanár

pedofilbotrány
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 20. 22:19
Bors

Londonba akart szökni 11 éves tanítványával egy békési tanár, hogy ott új életet kezdjen a kisfiúval. A Kékfény bűnügyi magazinműsor hétfő esti adásából kiderült: a tanár és a fiú azért akartak külföldre menni, mert itthon már nyomoznak a viszonyuk miatt. A középiskolában informatikát és robotikát tanító tanár általános iskolásoknak szakkört tartott, itt ismerte meg a szerény, de jó képességű kisfiút. Egyre közelebb kerültek egymáshoz, a fiú egyre több időt töltött a tanárnál, később szexuális kapcsolat alakult ki köztük.

A tanár és a fiú nyáron buktak le, amikor a fiú szülei gyermekük telefonjában szexuális tartalmú üzeneteket találtak. A szülők akkor feljelentették a tanárt, akinél házkutatást tartottak. Elvittek két laptopot és egy számítógépet, melyeken gyermekpornográf felvételeket találtak. A tanárt gyanúsítottként hallgatták ki, de szabadlábon védekezhetett. Szeptembertől viszont ismét katedrára állhatott.

– A fiam ebből nem fog fel semmit. Nem tudom, mit tett vele ez a tanár. Amikor elolvastam az üzeneteit, nem akartam hinni a szememnek. Megmutattam a rendőröknek, egyből vizsgálat indult. A fiam én rám haragszik, mert megtettem a feljelentést. Nem tudja, hogy mitől óvtuk meg. Nem tudom, mikor jön rendbe a kis lelke, és hogy mikor tér vissza hozzám – nyilatkozta megtörten a Kékfénynek a kisfiú édesanyja. Hozzátette, akkor tűnt fel neki, hogy valami nincs rendben a fiával, amikor gyereke egyre ellenségesebb lett a családjával, a tanárt ezzel szemben istenítette.

– Rendszeresen korrepetálta Zoli a fiút, imádta őt és engem is imádott – ezt már a tanár édesanyja mondta a műsorban, aki néha azzal viccelődött  a kisfiú édesanyjának: adják oda nekik a gyereket, náluk is jó helyen van.

Miután kiderült a viszony, a fiút eltiltották a tanártól, de titokban tartották a kapcsolatot. A tanár mindeközben kitervelte, hogyan kezdhetnének új életet a kisfiúval. Hamis igazolványokat rendelt magának és a gyereknek Egyitpomból több százezer forintért. Levágta a fiú haját, befestette a szemöldökét és még piercinget is adott neki. Két héttel ezelőtt autót bérelt, amivel együtt utaztak Szolnokra. A kisfiút azért nem keresték éjszaka a szülei, mert a gyermek azt mondta, hogy a nagymamájánál alszik. Szolnokról vonattal mentek Budapeste a reptérre. Apa-fia párosnak adták ki magukat, úgy tettek, mintha kirándulni indultak volna az Egyesült Királyságba.

Az iratokat vizsgáló személyzetnek viszont feltűnt, hogy az igazolványok hamisak. A tanár végül beismerte a hamisítást, és hogy a szülők tudta nélkül, de a kisfiú beleegyezésével akartak külföldre menni. A gyermeket hazavitték, a férfit pedig másnap bíróság elé is állították. A tanárt gyorsított eljárásban embercsempészés, családi jogállás megsértése és okirat-hamisítás miatt egy év nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Jelenleg előzetesben van, amíg a kisfiúval való viszonyát vizsgálja a rendőrség.

A rendőrök írásban és személyesen is értesítették az iskola igazgatóját, aki a műsorban tagadta, hogy tudott volna az ügyről.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.