Aktuális

Liptai műsorával csalt ki pénzt a szélhámos

Bors

Létrehozva: 2016.07.13.

A férfi egy készülő TV2-s kvízműsorra keresett „tuti nyertest”, húszmilliós nyereményt ígért, amit elfeleztek volna. Az előre kért negyvenezret az áldozat hiába várja vissza. Állítólag nem csak ő fut a pénze után.

Az ötvenmilliós játszmára válogatott játékosokat a TV2 egyik munkatársa, így akadt rá cikkünk szereplőjére, arra a lányra, aki gyakran bukkan fel televíziós műsorokban statisztaként. A férfi azt ígérte neki, rövidesen újra indul a show, a készítői pedig szeretnének egy „tuti nyertest”, akinek az utolsó körben csúszik ki az ötvenmillió a kezéből, így hússzal vigasztalódhat majd. A lány, nevezzük Katának, így emlékezik a történ­tekre.

– A fiatalember tavasszal a Facebookon keresett meg, és ak­kor vázolta fel ezt a tuti lehetőséget. Azt mondta, hogy ehhez viszont előre el kell utalnom negy­ven­ezer forintot, ami, ha beérkezik, akkor tud időpontot kérni a fejesektől egy személyes találkozóra, hogy mindent lepapírozzunk – mesélte Kata.

– Folyamatosan sürgetett, mondván, mások is vannak, és aki hamarabb utal, az lesz a befutó. Egy rokona számlaszámát adta meg. Hiába mondtam, van ügyvédem, találkozhatunk is, a kezébe adom, befizetjük, és minden gyorsabb lesz. Végül belementem, győzködött, hogy ennyi pénzért nem verne át senkit, bízzak benne. Végül a beígért találkozó mindig csúszott: hol az eső, hol a forgatásai, hol édesapja betegsége miatt, és csak nem jutottunk el az illetékesekhez. Kata ezt követően már a pénzét szerette volna inkább visszakapni, és a férfi többször ígérte is, hogy átutalja, elviszi, elküldi, de az csak nem érkezett meg. Volt, hogy a „bank hibájából”, de a legtöbbször az elhúzódó munkái miatt.

– Pedig többször említettem neki azt is, hogy számos ismerősöm dolgozik a csatornánál, a beszállító cégeknél, és senki nem hallott róla, hogy indulna ez a műsor, de ő kötötte az ebet a karóhoz. Hiába, mindig csak a kifogások és a nyugtatások jöttek: megkapom a pénzem, nekem is jól jön majd a tízmillió, neki is lesz helye, nyugodjak meg, mindent intéz. Eddig vártam – tette hozzá Kata, akinek hónapokra visszamenőleg megvannak a beszélgetései az úrral, sőt az utalásáról szóló bizonylatot is őrzi. Természetesen megkerestük a TV2-t is, hogy megtudjuk, valóban tervezik-e Az 50 milliós játszma folytatását, és a férfi az ő megbízásukból keres-e „tuti nyertest” a közösségi oldalon. „Határozottan cáfoljuk, hogy a TV2-nek bármilyen módon köze lenne az esethez. Az említett személy nem a TV2 alkalmazottja, és jelenleg nem tervezzük Az 50 milliós játszma folytatását. A TV2 megteszi a szükséges jogi lépéseket az ügyben” – tudatta a Borssal TV2 sajtóosztálya. Úgy tudjuk egyébként, nem Kata az egyetlen, akit a férfi átvert.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713495911
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141043_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713495911
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713495911
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713495911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze