Aktuális

Lezuhant a megállóba lányaival Klaudia

Fr. Zs.

Létrehozva: 2017.02.01.

Hazafelé tartott Máté Klaudia. Vele volt másfél és hatéves kislánya is. Éppen a 154-es buszról szálltak le, amikor az anya megbotlott és lesett a lépcsőn babakocsistól.

A szerencsétlen balesetnél ráadásul úgy estek, hogy a babakocsi fejjel lefelé volt. Szerencsére az anyuka és kislánya is jól vannak. Az eset felháborító része az, hogy a busz sofőrje feltehetőleg végignézte az esetet, hiszen a fel-le szállást felügyelniük kell. Ennek ellenére becsukta az ajtókat és egyszerűen továbbhajtott. 

– Az fáj nekünk az egészben, hogy segítségadás nélkül elment a sofőr. Amúgy is elég nehéz két gyerekkel és babakocsival a fel-le szállás az édesanyáknak. Különösen azoknál a buszoknál, amik nem alacsony padlósak. Ráadásul két kislány volt ott. Érthetetlen számunkra, hogy miért nem segített. A fontos, hogy az esésről nem tehet, egy véletlen baleset volt. De azért igenis felelős, hogy a leszállás rendben menjen – mondta lapunknak Mayer Csaba, a gyermekek édesapja és         Klaudia férje.

Végül egy idős hölgy hívta ki a mentőket, mivel a kisgyermek nem kelt fel az esésre, ami pillanatnyi aggodalmat keltett. Azóta megvizsgálták a kislányt, és szerencsére semmi baja nincs, ennek ellenére 48 órás megfigyelésre a kórházban tartották. Elmondásuk alapján a házaspár a rendőrségen is tett feljelentést.

– Nem akarunk mi senkinek gondot, egyszerűen a problémára szeretnénk felhívni a figyelmet. Egyrészt tényleg nem egyszerű egy anyukának gyerekekkel a buszozgatás, cipelés és minden, ami ezzel jár. Remélem, hogy ezzel az embe­rek is figyelmesebbek lesznek, és abban reménykedünk, hogy az a buszsofőr is észbe kap, és ha legközelebb ilyen történik, megáll segíteni – mondja csalódottan Csaba. 

A BKV arról tájékoztatta lapunkat, hogy a rendőrség megkereste a cégüket az ügyben. A társaság jelenleg az adatokat gyûjti össze.  
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713570010
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141027_auto_resized.jpg
vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713570010
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713570010
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713570010
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól