Aktuális

Levente végignézte, ahogy egy autó beleszáll a háza tetejébe

Bors

Létrehozva: 2020.04.17.

Alig talál szavakat a sülysápi Siklodi Zsolt Levente, amikor elmeséli, olyan balesetnek volt szemtanúja, amit még a filmekben sem látott: családi háza tetejét autóval zúzta szét egy fiatal srác.

Sosem felejti el azt a szerda, kora esti pillanatot a sülysápi családapa, Siklodi Zsolt Levente, amikor békésen hazafelé tartva azt látta, ahogy egy fiatal sofőr éppen teljes gázzal a házának a tetejébe csapódik. Egy nappal később is csak hitetlenkedve csóválta a fejét, mikor lapunknak felidézte az elképesztő baleset körülményeit. 

Még az ereszt is leverte

– Hazafelé tartottam, szabályosan, amikor előttem két autó nagyobb sebességgel vágtatott – mesélte a családapa – Aztán az egyik megpördült, először a sarkon, majd nem sokkal a házunk előtt, és végignéztem, ahogy egyenesen a házunk tetejébe csapódik – ingatta a fejét a férfi.

Zsolt azonnal odarohant, ahol megdöbbenve tapasztalta, hogy a kerítését átszakítva az autó már az előkertjükben fekszik. 

– Leverte a cserepeket, az ereszt, kidöntötte a szomszéd kerítését is. Nem sokkal kerültem el én is őket. Belegondolni is szörnyű, hogy a gyermekem nem sokkal korábban pont azt az ablakot tisztította. Mi van, ha a kocsi akkor vágódik oda? – tette fel a kérdést borzongva.

Felesége és fia riadtan rohantak ki a házból a hatalmas robajra. A fiatal sofőr azonban szerencsésen megúszta az esetet, ugyanis saját lábán távozott az autóból.

Kezdő vezető a vétkes

– Friss jogosítványa van, és hát sajnos, az önbizalma nagyobb, mint a vezetői tudása. Szerencsére csak könnyebben sérült a lábán, bent sem kellett tartani a kórházban. Nagyon örülünk, hogy ennyivel megúszta, sokkal rosszabbul is végződhetett volna. És nagyon sajnáljuk a családot, akinek kárt okozott. Reméljük, hogy tanul az esetből és visszavesz a tempóból – mesélte a Borsnak a fiatal férfi egyik családtagja, aki azonban nem akarta a srác nevét elárulni.

Úgy tudjuk, a fiú rokonai azonnal a helyszínre érkeztek egy közeli településről, és pénzt ajánlottak a károk rendezésére, azonban a felkínált összeg nem futotta volna a helyrehozatalra, ugyanis a házon kívül még a vezetékek is megsérültek.

Ki kell heverniük a balesetet

– Nem szeretnék még egyszer ilyet átélni, szegény fiamat és a feleségemet el is vittem őket vidékre, hogy kiheverjék a történteket – mondta Zsolt. Úgy tudni, a sofőr nem volt ittas.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713556819
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713556819
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713556819
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713556819
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól