Aktuális

Letartóztattak egy újpesti dílert, nagykeres volt a gyanú szerint

MTI

Létrehozva: 2020.03.30.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit jelentős mennyiségű kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak.

A Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a férfi 2019 decemberétől elfogásáig "amfetamin-nagykereskedelemmel" foglalkozott Budapesten. Az ismeretlen forrásból származó kábítószert és annak kisebb adagokban történő előkészítéséhez szükséges eszközöket IV. kerületi tartózkodási helyén tárolta, majd értékesítette.

Hozzátették, a lefoglalt kábítószer mennyiségéből, értékéből, a tárolás és a lefoglalás körülményeiből arra lehet következtetni, hogy a gyanúsított a terhére rótt bűncselekményt hosszabb időn keresztül követte el, és megélhetését részben ebből fedezte.

A bíróság szerint ezért megalapozottan feltételezhető, hogy a gyanúsított - letartóztatás nélkül - újabb bűncselekményt követne el.

Ha elítélik - áll a közleményben - jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt akár 5-20 évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137449_auto_resized.jpg
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713414616
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122751_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138953_auto_resized.jpg
vg.hu

A kocka el van vetve - Izrael támadni fog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713414616
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713414616
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713414616
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713414616
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni