Letarolta Melinda autóját a cserbenhagyó

Megrázó élményben volt része egy fiatal budapesti nőnek. Melinda budakalászi munkahelyéről tartott Újbuda felé kocsijával, ám a Szentendrei úton egy fekete BMW X5-ös valósággal letarolta. Csak a szerencsének köszönheti, hogy élve meg­úszta.

– A háromsávos felüljáró kö­zepén haladtam, amikor egy hatalmas csattanást hallottam. Olyan erővel csapódott belém oldalról az őrült autós, hogy azt hittem, ott maradok. Nagyon megijedtem, korábban még egy koccanásom sem volt – emlékezett vissza Melinda.

Melinda nem szerette volna, hogy az arcát megmutassuk. Azóta is félve ül volánhoz © Bors

Az ütközés olyan erejű volt, hogy Melinda autója többször is megpördült, még egy másik vétlen autóssal is összeütközött, a futóműve leszakadt és defektet kapott. Csaknem kétmilliós kára keletkezett.

Melinda párja néhány száz méterrel előtte haladt, így amikor értesült a balesetről, a padló­gázzal elhajtó, felelőtlen sofőr után eredt, de már nem ért a nyo­mába.

Ilyen lett az autója oldala és a kerék. Kétmilliós a kár

– Nem lett volna semmi probléma, ha ad egy betétlapot. Természetesen megtettük a bejelentést a rendőrségen, hiszen mindenképpen azt szeretném, hogy a vétkes sofőr rendezze a káromat.

A baleset körülményeinek tisztázása érdekében a rendőrség cserbenhagyás gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A vétkes sofőr egy évig terjedő szabadságvesztést is kaphat tettéért.