Aktuális

Leszúrt szellem vitte el Lilla nagymamáját

Bors

Létrehozva: 2016.08.28.

<p>Az egykor börtönként működő kórházépület egyik kórtermében rejtélyes szellem veszi el a betegek lelkét, míg az ápolónőnek egy elhunyt páciense segített kapcsolatba lépnie a nagypapájával.</p>

Forrás: Thinkstock

Olvasóink juttatták el hozzánk az a két hátborzongató történet, amit most megosztunk  önökkel. 

„A nagymamám három hé­tig feküdt egy vidéki kórház krónikus belgyógyászati osztályán. Gyakran félrebeszélt, legalábbis mindig azt hittük, de a halála után rádöbbentem, talán csak olyat látott, amit mi nem. Azt mondta, rossz kórterembe került, ha itt ma­rad, meghal. Szerinte egy go­nosz ember, akinek kés áll ki a hátából, suhan ágyról ágyra és elveszi a betegek lelkét – meséli Lilla. – Sírógörcsöt kaptam a halála után, és a nővérkétől kérdeztem, mennyire foghatta fel, mi történt vele. Elmondtam azt is, miket mondott. Az ápolónő elsápadt. Ki­derült, a nagyim volt a negyedik, aki ugyanezeket mondta a halála előtt, és az is, hogy az épület egy része régen börtönként működött.

Vera egy hospice házban dolgozik. Az intézményben végstádiumú daganatos betegek várják – sokszor megváltásként – a halált, és sokszor olyan hálásak az őket ápolóknak, hogy még a túlvilágról is segítik őket.

– Többször fogtam az utolsó pillanatig a haldoklók kezét. Erzsi néni távozása különösen megviselt. Hetekig ápoltam, sokat beszélgettünk és elmeséltem neki, mennyire hiányzik a nagypapám, aki hároméves koromban ment el, és nagyon szeretném újra hallani a hangját, érezni az érintését. Erzsi nénivel ott voltam a végsőkig, majd a halála után percre pontosan huszonnégy órával a nagypapám fényképe leesett a falról, hideg lett a szobában és csak azt hallottam: szeretlek, kis bongyorkám! A papám hívott így. Sírógörcsöt kaptam.

Vera azóta nem kételkedik a szellemvilágban és tudja, szerettei a túlvilágról is vi­gyáznak rá.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711708813
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711708813
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711708813
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek