Ma nedvesebb léghullámok érkeznek melegfronttal

felhők
PUBLIKÁLÁS: 2017. április 22. 06:02
Napközben hazánk nagy része felett összességében sok felhő lesz, de átmeneti felszakadozások, elvékonyodások többfelé lehetnek.

Napközben hazánk nagy része felett összességében sok felhő lesz, de átmeneti felszakadozások, elvékonyodások többfelé lehetnek.

A déli óráktól észak felől egy gyenge csapadékzóna is érkezik, így elszórtan kisebb esőre, záporra előbb az északi területeken, majd este már a déli határvidéken is számítani kell. Napközben többfelé megerősödik az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszaki hőmérséklet -2 és +6 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.

Az aktuális időjárási helyzet a melegfrontérzékenyek szervezetére gyakorol kifejezettebb stresszt. Ez fejfájást, fáradtságérzetet, álmatlanságot okozhat. A melegfront hatására az érzelmi és értelmi egyensúlyunk könnyen kibillenhet megszokott állapotából, ezért ingerlékenység, sértődékenység többeknél tapasztalható. Hamarabb elfáradhat, kifáradhat a szervezet, ezáltal a teljesítőképességben is egyfajta csökkenés tapasztalható mind a munkában, mind pedig a járművezetéseben. A keringésre is hatással van az időjárás: gyorsabbá válik a szívműködés, emelkedik a vérnyomás, emiatt is nőhet a vérzésre való hajlam.

eso

Az elkövetkező napokban a hideg és a tartós esőzés hatására továbbra is mérsékelt marad a pollenterhelés. A platán pollenszórása a közepes-magas, a nyíré és a tölgyé leginkább a közepes tartományban alakulhat. A juhar pollenkoncentrációja jellemzően alacsony-közepes, helyenként elérheti a magas szintet. A fűz, a kőris, valamint a ciprus- és tiszafafélék virágpora leginkább alacsony koncentrációban van jelen. A kevésbé jelentős allergének közül az eperfafélék virágpora közepes, helyenként magas koncentrációban, a dió pollenje leginkább közepes, a fenyőféléké, az ostorfáé, a szelídgesztenyéé illetve a bükké pedig általában alacsony koncentrációban van jelen. Előfordulhat még egy-egy szem a nyárfa, az éger, illetve a gyertyán, pollenjéből is. A pázsitfűfélék pollenszezonja lassan elindul – pollenszórásuk megkezdődött, azonban várhatóan még alacsony szinten marad. A kültéri allergén gombák spóraszáma továbbra is alacsony.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.