Aktuális

Lebénítja fél Érdet a kisiklott vonat

B. B. A.

Létrehozva: 2019.07.11.

Patthelyzet alakult ki Érden, ahol három napja egy mozdony lebeg az autósok fölött. Mint a Bors megtudta, napokig ott is marad.

Forrás: Bánkúti Sándor

Néhány centivel az út fölé épülő híd munkagödrének szélén állt meg hétfőn délután egy mozdony. A jármû ugyanis áttörte és lelökte a mellékvágány végéről az ütközőbakot, így nem volt semmi, ami megállítsa. A 280 tonnás mozdony eleje most az autósok feje fölött lebeg az egyébként rendkívül forgalmas Velencei úton.

Az érdi önkormányzat azt az információt kapta a MÁV-tól, hogy akár több napig is eltarthat, mire elvontatják onnan a kisiklott járművet.

– A daru, amivel elvinnék, csak a vonatsíneken tudna megállni, ami több órára is ellehetetlenítené a pusztaszabolcsi vonatközlekedést. Mi sürgetjük a dolgot, nagyon iz­gulunk, hogy ne történjen baleset. Arról tájékoztatott minket a MÁV, hogy szerintük nem életveszélyes az út felett lebegő, kisiklott szerelvény – számolt be a Borsnak Simó Károly alpolgármester.

Korábban úgy tervezték, hogy a Velencei utat az érintett szakaszon lezárják, de ez még nem történt meg.

– Két esetben zárjuk le az út ezen szakaszát. Ha a nagy esőzések vagy bármilyen más jelzés szerint veszélyessé válna az út, illetve, ha a MÁV elkezdi a munkálatokat. Mi nem kockáztatunk, amint értesítenek erről minket, teljes egészében lezárjuk az út­szakaszt. Nem egyszerű a dolog, mert a fél város forgalma itt zajlik, és a Volán-buszok is itt haladnak, ami miatt szintén nagy lo­gisztikát igényel majd a lezárás – fejtette ki a Borsnak Simó Károly.

A szerencsére sérülés nélkül történt balesetről a mozdonyt üzemeltető Train Hungary a Borssal azt közölte, hogy az esetet a hatóságok minden részletre kiterjedően vizsgálják. Azt kérték lapunktól, tájékoztatásukat változtatás nélkül közöljük:

„A mozdony gépmenet közlekedett, vagyis egymagában, szerelvény nélkül. A mozdony személyzete rendelkezett a mozdonyvezetéshez szükséges engedélyekkel és megvolt a megfelelő típusismerete és vonalismerete. A mozdony éberségi és vonatbefolyásoló berendezése üzemszerűen működött. Az esemény körülményeit illetően feltételezésekbe egyelőre nem tudunk bocsátkozni. Az elkövetkezendő napokban bizonyossággal megtudjuk, kik voltak a hibásak és egyben közösen meghozzuk a szükséges intézkedéseket, hogy a jövőben ilyen vasúti esemény ne történhessen újra” – írták.

A Bors úgy tudja, hogy az ügyben büntetőeljárás indult, vizsgálják a mozdonyvezető esetleges felelősségét.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138296_auto_resized.jpg
origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713495312
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141043_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713495312
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713495312
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713495312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze