Aktuális

Lányai nem mentek el Biszku Béla temetésére

M. R.

Létrehozva: 2016.05.05.

<p>Nem mentek el Biszku Béla lányai apjuk búcsúztatására. A hamvakat egy budai erdőben szórták szét.</p>

Forrás: Czerkl Gábor

Május elsején, még a majálisi ünnepség előtt kora reggel, szűk körben és a nyilvánosság kizárásával szórták szét Biszku Béla, a 95 éves korában, április elején elhunyt volt kommunista belügyminiszter hamvait egy meg nem nevezett budai erdőben. A búcsúztatást szervező Népi Front elnöke, Cseh Miklós a Borsnak elmondta: Biszku végakaratának megfelelően történt a szertartás egy olyan területen, amelyet a volt miniszter nagyon kedvelt. A helyszínen megjelöltek ugyan egy fát, de azt csak a résztvevők tudják, hol vannak pontosan Biszku hamvai, így később is csak ők tudják látogatni a területet. Attól tartanak ugyanis, hogy a jobboldaliak meggyaláznák a nyughelyet.

Úgy értesültünk, hogy a szertartáson a családból csak Biszku húga, Magdolna jelent meg, két lánya közül viszont egyik sem. Telefonon csak a természetgyógyászként dolgozó Zsuzsannát sikerült elérnünk, de ő nem kívánt nyilatkozni, így nem is cáfolta értesülésünk, ahogy a Népi Front elnöke sem. Megjelent továbbá az egykori miniszter legközelebbi barátja, Katrin, akinek Biszkuhoz való kötődése nem ismert.

Cseh Miklós elmondta: Biszku történelmi érdemei közé tartozik, hogy 1944-ben fegyveresen küzdött a nyilasok ellen, és az 1956-os forradalom után helyreállította a törvényes rendet.

– Lehet vitatkozni arról, hogy akik 1956 után börtönbe kerültek, ártatlanok vagy gyilkosok voltak, volt köztük mindkét típus – így Cseh, aki emlékművet és szobrot sem akar Biszkunak, mert ebben a rendszerben szerinte ez lehe­tetlen.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713587111
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713587111
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713587111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713587111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól