Aktuális

Lángoló autóban égett halálra Szandra

Bors

Létrehozva: 2016.09.01.

<p>Fiatal édesanya égett halálra egy szörnyű balesetben, Kiskunlacházánál. Az óvodai dajkaként dolgozó Szandra már nem tudott kiszabadulni a lángoló autóból.</p>

Hátborzongató baleset történt szerdán reggel Ráckeve és Kiskunlacháza között. A ráckevei Cs. Szandra éppen a lacházai munkahelyé­re tartott, amikor elvesztette az autója fölött az uralmat, le­rohant az útról, és nekicsapódott egy fának. A jármű kigyulladt. A tűzoltókat és a mentőket rögtön riasztották, ám ők már nem tehettek semmit: Szandra a kocsi foglyaként halt meg. Az első hírek szerint az asszony öngyilkos lett, ismerősei azonban mindezt cáfolták:

– Teljesen biztos vagyok benne, hogy nem – szögezte le határozottan Szandra egyik ismerőse. – Elvált, egyedül nevelte kilencéves kisfiát, Milánt. Az egész élete arról a kisfiúról szólt, imádta, a családjával is jó volt a kapcsolata. Soha nem hagyta volna magára és nem volt boldogtalan sem – jelentette ki. A rendőrség szerint sem öngyilkosságról lehet szó. Szandra dajkaként dolgozott egy óvodában, de a környéken úgy tudják, átjárt másodállásban Lacházára is dolgozni, eközben érte a tragikus baleset. 

– Még nem tudjuk feldolgozni, ami történt, hogy ez pont vele esett meg. Mindig jókedvű volt, és a lelkét is odaadta volna a kisfiáért. Lehet, elbóbiskolt egy pillanatra, mert a sok munka miatt nagyon fáradt lehetett – vélekedik egy helybeli asszony. 

A zsaruk vizsgálják az eset körülményeit. Egyelőre nem tudni, mi okozhatta a balesetet. Az ismerősök aggódnak a kis Milánért. 

– Az édesanyjával imádták egymást, bele sem merek gondolni, mi lesz, ha megtudja, ami történt. Azt hallottuk, hogy az édesapja neveli majd a kisfiút.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140222_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hogy javul-e az időjárás a hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713435912
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129064_auto_resized.png
hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122751_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136350_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárki vett röplabdapályát a Balassi Bálint Gimnázium tanulóinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27175_resized.jpg?avcount=1713435912
origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713435912
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713435912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni