Aktuális

Lábujj lenyeléséért bírságoltak meg egy férfit

Bors/MTI

Létrehozva: 2013.08.30.

Ennél bizarrabb MTI hír ma már biztos nem érkezik: egy lábujj lenyeléséért bírságoltak meg egy férfit 500 kanadai dollárra - 110 ezer forintra - Kanadában. Gyönyörű történet!

Az illető Dawson City egy hagyományos italát itta egy bárban, úgynevezett savanyúlábujj koktélt, amelynek zöme whisky, ám van benne egy emberi lábujj is, amelynek a népi szokás szerint az ajakhoz kell érnie ivás közben, ám amelyet tilos lenyelni.

Nem is vágynak erre a vendégek, már csak azért sem, mert ha valakinek mégis lecsúszik véletlenül a torkán, büntetést kell fizetnie. Ilyesmi előfordult már korábban is, ám a szóban forgó vendég úttörő, merthogy nem véletlenül, hanem szándékosan hörpölte magába az emberi testrészecskét - számolt be részletesen az MTI.

Ha van gusztusa hozzá, itt képet is talál az ínyencségről.

"Lerakott 500 dollárt azt asztalra, és utána hajtotta fel a savanyúlábujjas whiskyt" - idézte a The Daily Mirror Terry Leet, a bár egy alkalmazottját.

A bár nem akar felhagyni hagyományos nevezetességének kínálásával, és van ugyan tartalék lábujja, de Lee közölte, hogy remélik, adományoz valaki egy újat.
A hagyomány az 1920-as évekre nyúlik vissza, amikor is két fivér szeszes italt csempészett Kanadából az Egyesült Államokba kutyaszánon hóviharban. Egyikük vékony jégkérgű tócsába lépett, a lába vizes lett és a nagy hidegben elfagyott a nagy lábujja, melyet azután baltával levágott a fivére. A műtéthez rumot ivott bőséggel a pórul járt, lábujját pedig nem dobták el, hanem "eltették" - akár a befőttet - egy rumos korsóba.

Sok évvel később, 1973-ban egy bizonyos Dick Stevenson bukkant a lábujjas korsóra a fivérek kalyibájában, és barátaival kiötlötte a savanyúlábujjas koktél receptjét, meg ivásának szabályait, amivel hagyományt teremtett. Az évek folyamán - eddig - 8 lábujjadományt kapott a dawsoni bár. Volt, akinek műthetetlen tyúkszem miatt kellett megválnia lábujjának egyikétől, volt, akit cukorbaja okán csonkítottak meg orvosok, de akadt olyan is az adományozók között, aki pusztán füvet nyírt, nyitott szandálban. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090640_auto_resized.png
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711714814
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089821_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711714814
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711714814
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét