Kutyaként tartotta gyilkosa Imrét: vízzel leöntötte, majd kiküldte a fagyba

Kutyaként tartotta gyilkosa Imrét: vízzel leöntötte, majd kiküldte a fagyba

hajléktalan
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 31. 04:40
Munkatársunktól

Egy magatehetetlenül fekvő, sérült ötvenéves férfira bukkantak a rendőrök egy debreceni lakóház udvarán. A férfit – akiről sokat nem tudni, csak hogy mindenki Imre néven emlegette – kórházba kellett vinni, ott azonban meghalt. Az orvosszakértői vélemény szerint a halálát kihűlés okozta, de kiderült: Imrét előzőleg brutálisan bántalmazta egy R. László nevű, 46 éves férfi. Mind a ketten, Imre és László is hajléktalanként élték életüket.

– R. László, afféle háziúrként viselkedve, rendszeresen hajléktalan vendégeket fogadott egy lakatlan házban, annak ellenére, hogy erre egyébként semmilyen jogosultsága nem volt. Gyengébb társait megalázta, koldulással szerzett pénzeiket elvette, és kéregetésre kényszerítette őket. Az áldozatot egy hónapja szolgájaként használta – mondta el a Zsaru Magazinnak Hamza József alezredes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője. A gyilkosság estéjén László dü­hös lett, mert Imre nem koldult össze elég pénzt. Arra utasította a férfit, hogy hason csúszva járuljon elé, majd – akárcsak egy ku­tyához intézve szavait – „Ülj, Állj!, Feküdj!” vezényszavakkal parancsolt neki. 

László azért is Imrét hibáztatta, ha hideg volt a lakásban. Ezért a háziúrként viselkedő férfi ököllel és vascsővel esett társának, meggyújtotta a haját, ecetet locsolt az arcába, majd vízzel leöntötte a férfit. László ezután levetette Imre cipőjét és kabátját, s azzal gyújtott be a cserépkályhában. A bevadult férfi arra kényszerítette a sérült Imrét, hogy a betonon aludjon, majd László kihúzta a lakásból az udvar közepére Imrét, és ma­gára hagyta. A rendőrök hamar azonosították a gyilkost, és január 24-én elfogták Lászlót. Emberölés miatt nyomoznak ellene, előzetes letartóztatásban van.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.