Aktuális

Kunhalmi már gyermeket akar

Molnár Richárd

Létrehozva: 2016.08.26.

Több gyermeket is szeretne Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke, de egyelőre még nem tervez. A politikus addig is unokaöccse babájában, Botondban leli örömét.

Forrás: MTI

Egy hete született meg Kunhalmi Ágnes fiútestvérének gyermeke Szegeden. A politikus már a terhesség ideje alatt is segített a családnak.

– Az utolsó napokat végigizgultam az anyukával, szerencsére mindketten jól vannak. Botond még csak két napja volt otthon, de már a karomban tarthattam. Közben énekelgettem neki, és azt hittem, elaludt, de mikor abbahagytam, rögtön kinyitotta a szemét. Ezt játszottuk sokáig – mesélte boldogan Kunhalmi, aki alig várja, hogy testvére családja meglátogassa Budapesten, és Botondot magával vihesse mindenhova. Kérdésünkre, hogy mikorra tervezi a saját gyermekvállalását, a politikus elmondta: szeretne gyereket, ahogy minden nő gondolkodik ezen, de egyelőre még vár vele.

– Mi ketten nőttünk fel az öcsémmel, ami nagyon jó dolog, szóval mindenképpen több gyereket szeretnék – mondta Kunhalmi, aki szerint a dolgozó nőknek a mi kultúránkban különösen nehéz döntés a gyermekvállalás, hi­szen sok nőtől az állásinterjúkon megkérdezik, tervez-e gyereket és mikor, majd emiatt nem ve­szik fel. A munkáltatói oldalon az anyaságot megbélyegzik, ezért a gyerekvállalás sokszor a szegényebb életet jelenti. Kunhalmi gyakran kritizálja a kormány által kialakított oktatási rendszert, mégsem adná magániskolába a gyermekét.

– Ideális esetben azt szeretném, hogy a gyermekeim egy kreatív, modern tudást adó állami iskolába járhassanak – tette hozzá a politikus.      

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134799_auto_resized.jpg
origo.hu

Mintha az apját látnánk: Lionel Messi fia kivégezte a Barcelonát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135883_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Morawiecki: „Elképesztő, ami jelenleg Brüsszelben történik. A szólásszabadság veszélyben van”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27129_resized.jpg?avcount=1713294311
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17102970_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Főznél valami jót ebédre? Íme, egy tuti menüsor a vasárnapi menühöz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128012_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Schumacher Vanda végre elárulta, valójában, miből keresi a kenyerét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte