Drámai fordulatot vett a november 20-án eltűnt VV Fanni ügye. Kedden a BRFK hivatalosan is megerősítette a Borsnak, hogy VV Fanni eltűnésének ügyében az előzetes letartóztatásba helyezett ifjabb B. L. egykori MSZP-s jelölt, politikus elleni nyomozást személyi szabadság korlátozása, emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatja, és Fannit továbbra is eltűnt személyként keresik. Ez lefordítva azt jelenti, hogy a rendőrségnek több olyan bizonyíték is van a kezében, ami szerint megölték a lányt, de a holttestét még kereshetik. Kiderült, hogy a luxusház kamerafelvételein – ahol Fanni albérlete volt – látszik, hogy B. L. éjszaka érkezett, majd az ölében vitte el a fiatal nő élettelen testét. A városi kamerák segítségével végig tudták követni a férfi útját Dunaújvárosig. A rendőrök állítólag pajszert, kést és fegyvert is találtak az autóban. A rendőrség ezért azt feltételezi, hogy B. L. előre készült a lány meggyilkolására.
Mindezt az egykori valóságshow-hős édesanyjával, Katalinnal hétfőn személyesen is közölte a rendőrség. Az asszonyt felkészítették a legrosszabbra.
– Állítólag a jelek arra mutatnak, hogy Fanni már nem él, de a holttestét még nem találták meg – csuklott el Katalin hangja, amikor a Bors felhívta.
A Bors úgy tudja, az előzetesbe helyezett politikus nem tett beismerő vallomást, így a rendőrség továbbra is nagy erőkkel nyomoz az ügyben. Ezek után az is kérdés, miért kellett így végeznie a lánynak? Fanni sosem csinált titkot belőle, hogy jó ideje prostituáltként keresi a kenyerét, és úgy tudjuk, a kuncsaftjai között akadtak zűrös emberek is. – Fanni az elmúlt hónapokban már olyan körökben mozgott, és olyan titkok tudója volt, amik miatt borítékolható volt, hogy valami rossz történik vele – mondta a Borsnak egyik villatársa, aki szerint könnyen elképzelhető, hogy valamilyen zsarolásos ügybe keverték Fannit.
Miután hétfő este a lány édesanyja közölte, hogy Fanni már nagy valószínűséggel nem él, kedd reggel munkatársaink felkeresték a martonvásárhelyi szülői házat, ahol a család és egykor Fanni is lakott. A kisvárosban mindenki a tragikus eseményről beszél, jól ismerik Fannit és a családját is, hét éve költöztek ide. Fanni édesanyja a helyi óvodában dolgozik, a lány testvéreivel együtt pedig martonvásári diákként cseperedett fel. Találkoztunk a fiatal lány egykori osztálytársának nagymamájával is, akit teljesen letaglóztak a történtek.
– Dórikám osztálytársa volt, sokszor találkoztam vele, együtt jöttek-mentek az iskolából, kedves, cserfes lány volt – mondta az idős asszony, aki szép emlékeket őriz Fanniról. Egy másik lakó azt mondta el, hogy az is nyílt titok volt, hogy a testéből élt a 24 éves lány.
– Az édesapja, Sándor egy igazán jó ember, aki rettentően szerette Fannit, de nagyon szégyellte, amit művel. Nemegyszer hozták haza luxus sportkocsikkal ide, Martonra. Mind tudtuk, hogy a hírnévért bármit megtenne, mindenekfelett arra vágyott – mesélte a helybéli lány, aki a kisvárosban is, Budapesten is tudott Fanniról.
-– Egy luxuslakóparkban voltam recepciós, Fanni pedig itt bérelt lakást, itt fogadta a kuncsaftokat. Elég jól ment neki, a családja nemigen tudta lebeszélni a prostitúcióról – mondta az egykori portáslány.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.