Aktuális

Különleges kávézó kapja a macipénzt

Ny. A.

Létrehozva: 2017.11.25.

Forrás: Czerkl Gábor

Nagy a sürgés-forgás péntek délelőtt a fővárosi Premier Kultcaféban. Az egyik pult mögött rendelést vesznek fel, a másiknál mosogatnak, kicsit távolabb a pultot rendezik. Eltelik néhány perc, mire feltűnik a vendégnek: néhány ott dolgozó más. Ebben a kávézóban ugyanis fogyatékkal élők is felszolgálnak.

– Ő Orsi, az ott Gyurci, ő pedig Gergő – igyekszik bemutatni mindenkit István, akin semmi jele, hogy fogyatékkal élne. Orsi és Gyurci Down-szindrómások, ők viselik az állapot jellegzetes vonásait, de ugyanúgy dolgoznak, mint bárki más. – Van még egy hallássérült lány is, de ő hétfőtől péntekig iskolában van, csak hétvégén dolgozik – magyarázza István, aki ezután elkéri a Bors fotósától a fényképezőgépét. Annyira tetszik neki a profi kamera, hogy megkéri a fotós kollégát: készítsen a telefonjával róla egy képet, mintha fotózna. Majd Gyurcival kiegészülve is születik egy közös felvétel.

A Premier Kultcafé egy fogyatékosságbarát közösségi tér, van benne kávézó, pékség és mozi. Tíz fogyatékkal élő és valamivel kevesebb nem fogyatékkal élő dolgozik itt.

– Nyugat-Európában a fogyatékkal élők majdnem felét foglalkoztatják, nálunk ez 10–20 százalék, ezen akartam változtatni. Az ötlet pedig bejött, a vendégek szeretnek itt lenni – mondja Kárász Róbert, aki a tévézés mellett a kávézót fenntartó Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány elnöke. Ennek alapítója pedig Törőcsik Mari. A szervezet idén hetedjére rendezi meg a maciaukciót, amely során hírességek plüssmackóikra lehet licitálni, a befolyt összegből pedig a kávézót és a benne dolgozókat támogatják.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713538211
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144082_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713538211
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713538211
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713538211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot