Aktuális

Külföldre utazik? Ennyi borravalót illik adni

Anry Soós Éva

Létrehozva: 2017.06.28.

Itt a nyaralási szezon, és mindig zavarban érzi magát, vajon egy idegen országban mennyi borravalót szokás adni és miként, mennyi az az összeg, amiért még nem nézik ki a helyről?

Forrás: Thinkstock

Olaszországban benne van az árban

Az egyik legnépszerűbb nyaralóhely a magyarok körében. És ott muszáj legalább egy pizzára beülni. Sokan viszont nem tudják, hogy itt nem szokás külön borravalót adni, a szervizdíj benne van a végleges árban. Gyakori, hogy a számlán „coperto” felirat olvasható, ami azt jelenti, hogy felszámoltak egy bizonyos összeget a terítékért és a kenyérért. Aki nagyon elégedett, az hagyhat az asztalon néhány pénzérmét. Presszóbárokban sem kistányér, sem ma­lacpersely nem található külön erre a célra. 

Görögországban egységes a jatt

Ha itt beült egy étterembe, márpedig egy jó haléttermet kár lenne kihagyni, kereken tízszázalékos borravalót szokás adni a felszolgálóknak, tavernákban – ezek a kisebb, borozós, mulatós helyek – maximum egy eurót. A szállodákban a szobalánynak elutazáskor személyesen adjon egy kis összegű borravalót. Számítson rá, hogy taxizáskor felkerekítik a fuvardíjat. 

Franciaországban nem mindenhol kötelező

Étteremben vagy kávéházban 10–15 százalékos jattot szokás adni úgy, hogy távozás előtt az asztalon hagyják. Szállodában nem kötelező a borravaló. A taxisofőr rendszerint tíz százalékot kap. 

Egyiptomban ebből él a személyzet

A fáraók országában, akárcsak egész Észak-Afrikában, minden esetben nagy jelentősége van a borravalónak, ugyanis a személyzet jóformán ebből él. Ha beül egy étterembe, 10–15 százalékot adjon a számlához. 

A taxisofőrök itt ugyanúgy felkerekítik a fuvardíjat. Szobalányok, csomaghordozók és más szolgáltatásokat teljesítők is nagyon örülnek, ha borravalót kapnak: úgy egy euró körüli összeggel számoljon. 

Németországban ne vigye túlzásba

Itt étteremben és taxizáskor elegendő öt-tíz százalék borravalót adni. Szállodában a csomaghordozó bőröndönként egy-egy euróra számít, míg a szobalány egy-két euró borravalót szokott kapni a vendégektől. A pénzt elutazás előtt személyesen adja át.  

Ázsiában eltérőek a szokások

Thaiföld kedvelt nyaralóhely, így már nagyon meghonosodtak a nyugati szokások. Éttermekben tíz százalék a megfelelő borravaló. Viszont tíz bathnál – ez a helyi pénznem – kisebb összeg sértésnek számít.

Kínában és Japánban viszont nincs hagyománya a borravalónak, sőt a nemzetközi hotelek kivételével gyakran sértésnek találják. Ám a turisztikai központokban a szolgáltatásokat nyújtó személyzet itt is szívesen elfogad tíz százalékot, a szobalány két-három jüant, az utazás vezetője pedig egy dollárt. Japánban a jó kiszolgálást inkább kis ajándékokkal vagy legfeljebb két dollárral jutalmazzák.

Spanyolországban ne adjon aprót

A vendéglátóhelyeken általában bevett szokás a 10–15 százalékos borravaló. Aprópénz – két vagy öt eurócent – borravalóként adása súlyos udvariatlanság. Taxizás után felkerekítik a fuvardíjat. 

Nagy-Britanniában hívja meg a pultost

Az angol éttermekben 10–15 százalék „tip” (borravaló) a szokásos, míg Írországban maximum tíz százalékot elég, ha ad.  Amennyiben a számlán már feltüntették azt, hogy „service charge” (kiszolgálási díj), akkor lehet kevesebb a jatt. Kocsmákban, pubokban a bárpultnál nem adnak borravalót. Ha meg akarja jutalmazni a bárpultost, hívja meg őt egy italra. Ha cipelik a bőröndjét, egy font sterlinget adjon a hordárnak, a taxiban pedig kerekítse fel a fuvardíjat. 

Horvátországban nem veszik zokon

A legnépszerűbb úti cél még most is a magyarok között. A szokás hasonló, mint Magyarországon, azonban az éttermi árak végösszege a legtöbb esetben már tartalmazza a borravalót, de efelett is adhatunk pluszpénzt a pincérnek. A felszolgálók viszont a magyar átlagnál valahogy sokkal fesztelenebbek, tudnak profik és előzékenyek lenni. Ugyanennek a lazaságnak kö­szönhetően nem fognak arcokat vágni, ha nincs borravaló, de ha kapnak pluszpénzt, azt megbecsülik. A szállás személyzetének is kedvünk szerint adhatunk jattot, ha úgy érezzük. 

A hála pénze

– Már a középkori keresztény kultúrában ott voltak a nyomai a borravalónak – mondja Görög Ibolya protokoll­szakértő. – Ha valakit kivégzésre vittek, illett adni a hóhérnak némi pénzt, szépen ölje meg az illetőt. Így nem is pontosan tudni, mióta van ez szokásban. Arról van szó, hogy meg szeretnénk hálálni külön, hogy kiszolgálnak bennünket. A taxisnak, a fodrásznak, a pincérnek. Kisebb boltokban, mint például egy virágbolt vagy trafik még ma is szokás egy pár forinttal többet adni vagy felfelé kerekíteni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713588311
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713588311
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713588311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713588311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól