Aktuális

Külföldre szökhetett az újpalotai kivégzés elkövetője?

Bors

Létrehozva: 2018.12.02.

Még mindig csak bottal üthetik a nyomát annak a brutális gyilkosnak, aki Pólus Center mögött több lövéssel kivégezte az ingatlanos vállalkozót, V. Lászlót. Többen úgy vélik: nem kizárt, hogy hidegvérű bérgyilkos végezhetett a férfivel.

Forrás: Czerkl Gábor

Már szeptember óta csend van a hónap egyik legvérfagyasztóbb kivégzése körül. Mint arról a Bors is beszámolt, egy férfi holttestét találták meg az újpalotai Pólus Center bevásárló központ parkolója mögötti patakban. Hamarosan kiderült, hogy a férfit valósággal kivégezték: megszúrták, majd a vérző sebekkel menekülő férfit hidegvérrel agyonlőtték, testét a patakhoz rángatták, majd belelökték a vízbe.

Az áldozat az üllői, ingatlanokkal foglalkozó jómódú vállalkozó, V. László volt. Többen már a gyilkosság pillanatában anyagi leszámolást sejtettek a háttérben, most pedig egyenesen biztosak benne, ugyanis a tehetős László gyilkosáról azóta sincs hír, sőt, még gyanúsítottja sincs az ügynek, pedig a zsaruk gőzerővel nyomoznak az ügyben, az eljárás jelenleg is folyik:

- A nyomozás során gyanúsítotti kihallgatás nem történt – erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

- Ez a férfi – legyen is akárki – precízen gyilkolt, vélhetően előre eltervezhette ezt az egészet, és nem lennék meglepve, hogyha már egy konkrét menekülési tervvel is rendelkezett volna. Nem véletlen volt a helyszín választása és a gyilkosság időpontja sem, hiszen kihalt, kamera pedig nincs a környéken. Nem ritka az sem, hogy ezen a helyen intéznek el kisebb nagyobb pénzügyeket, elszámolásokat, korábban is volt már erre példa, persze nem ilyen brutális végeredménnyel – mondta el a Borsnak egy környékbeli. 

– Még akkor sem lennék meglepődve, hogyha azt az embert esetleg valaki felbérelte volna, és már külföldön lenne. Túl megtervezettnek tűnik ez az egész – vélekedett a férfi. A rendőrségnél érdeklődtünk arról is, hogy a keresést kiterjesztették-e nemzetközileg is, azonban erre a nyomozás érdekeire hivatkozva nem adtak választ.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713585617
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713585617
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713585617
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713585617
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól