Aktuális

Külföldön is lecsapott a Viszkist felülmúló bankrabló?

M. S.

Létrehozva: 2015.01.05.

Eddig 26 bank kirámolását ismerte be, de a számlájára valószínűleg ennél is több akció írható. A nyomozók azt gyanítják: Cs. Richárd Szlovákiában és Romániában is rabolt.

Az eddig bevallott 26 támadás mellett még négy bank kirablásával hozzák összefüggésbe a rendőrök Cs. Richárdot, akit a sajtó már egyszerűen csak a Viszkis néven elhíresült Ambrus Attila utódaként emleget. Az összehasonlítás nem véletlen: 30 akciójával a Viszkis a magyar bankrablók királya.

– Könnyen elképzelhető, hogy védencem egyenlít – mondta lapunknak a Cs. Richárdot képviselő dr. Lichy József. Az ügyvéd utoljára pénteken találkozott ügyfelével, aki tisztában van vele, hogy tettéért akár 15 évet is kaphat.

– Reálisan látja saját helyzetét. Védencem most 37 éves, tudja, hogy akár még 50 éves kora előtt szabadulhat. Az ő szempontjából az volna nagy probléma, ha külföldi bankrablásokat is rá tudnának bizonyítani. Akkor ugyanis külön eljárások után, külön meghozott ítéletek következnének, s az már nem mindegy, hogy az itthon kiszabott halmazati büntetés mellé, még külföldön letöltendő évek is sorakoznának. A nyomozók szlovák és román rablások felől érdeklődnek, de védencem határozottan tagad – közölte az ügyvéd.

Mint arról a Bors beszámolt: Cs. Richárdot karácsony előtt fogták el a TEK kommandósai Budapesten. Az informatikus végzettségű férfi 2009-ben kezdte el rablássorozatát. Támadásai során soha senki sem sérült meg.

Ügyvédje szerint akkurátusan választotta ki célpontjait. A személyes terepszemlék mellett az internet Google Earth böngészőjével is tanulmányozta a kiszemelt bankok környékét. Cs. Richárd vesztét az okozta, hogy tavaly november 26-án, egy miskolci takarékszövetkezet kifosztása közben egy asszony lerántotta róla maszkját. A férfiról tökéletes felvételt készített egy kamera, arcát az egész ország megismerhette.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143037_auto_resized.jpg
origo.hu

Az F1 Kínai Nagydíj szabadedzése élőben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713509111
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138144_auto_resized.png
hirtv.hu

Számos beruházás indulhat Baranya vármegyében + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713509111
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713509111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713509111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143071_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Pótolhatatlan űrt hagyott az életünkben” – 4 éves kislány hunyt el az esti horrorbalesetben

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült