Aktuális

Kukázásra cserélte az iskolát Bándy Kata gyilkosa

Bors

Létrehozva: 2018.06.22.

<p>27 évesen, már a börtönben végezte el az elemit Péntek László, aztán a pécsi rendőrségi pszichológusnő gyilkosa a középiskolára áhítozott. Úgy tűnik: Pénteket nem sokáig fűtötte a tudásvágy.</p>

Érettségiről álmodozott, a börtönben rajzversenyeket nyert, és az elmulasztott 8. osztályt becsülettel el is végezte a rácsok mögött a Bándy Kata meggyilkolásáért 40 évre ítélt Péntek László. Ám a lendület nem sokáig tartott: a Bors információi szerint a túlkoros „nebuló” végül hulladékválogatásra cserélte az iskolapadot.

Kamuzott a középsuliról

Péntek még a szegedi Csillag börtönben vizsgázott az általános iskolai alaptárgyakból – magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, biológia, fizika, kémia és földrajz –, majd átszállították Sátoraljaújhelyre, ahol egy négyfős zárkába került. Korábban azzal kérkedett rabtársainak, hogy a szabad életben középiskolába is járt, ez azonban nem fedi a valóságot. És úgy tűnik, hogy Sátor­aljaújhelyen végleg elment a kedve a továbbtanulástól.

– Nem tanul, hulladékot válogat – mondta lapunknak egy korábbi zárkatársa. – Az anyja Szegeden még látogatta, de ma­napság már nem megy hozzá, csak csomagokat küld neki. Szegeden állítólag még eléggé balhés rabnak számított, volt egy-két fegyelmije, Sátoraljaújhelyen már lehiggadt, jól kijön a társai­val. A cellában van tévéjük, na­gyon készült a foci-vb-re, azt mondta, igyekszik minél több meccset megnézni.

Szépsége lett a veszte

Ismeretes: Bándy Kata, a Pécsi Rendőr-főkapitányság 25 esztendős pszichológusa 2012. július 8-ra virradó éjjel egy helyi szórakozóhelyről hazafelé tartva véletlenül találkozott a feltehetően drog és ital hatása alatt lévő Péntek Lászlóval, aki megfojtotta őt. A lány holttestét július 11-én délután találták meg egy bokros területen. Néhány nappal később elfogták Péntek Lászlót, aki beismerő vallomást tett. Kata szép lány volt, az lett a veszte, hogy megtetszett az akkor 26 éves férfinak. Az ügy közfelháborodást váltott ki, Péntek perét a tévécsatornák és az újságok is követték.

Péntek 2017 februárjában ön­gyilkossággal fenyegetőzött a Csillag börtönben, egy borotvával akarta megvágni magát. Az őrök azonban megakadályozták abban, hogy súlyosabb sérülést okozzon magának. 

Weiszdorn átment a vizsgán

A sikerekkel párosuló tanulás a börtönben sem lehetetlen, ezt már több súlyos bűncselekményért elítélt rab bizonyította. A fiatal modell, Szabó Dézi meggyilkolásáért elítélt, majd nemrégiben szabadult T. Adrienn tanult és le­érettségizett.

A magyarbánhegyesi családirtóként elhíresült T. Lajos a vallásból merít erőt, hogy „túlélje” a rá kiszabott 40 éves fegyházbüntetést. Teológiát tanul a börtönben, és az istentiszteleteket sem mulasztja el. 

Weiszdorn Róbert, a móri mé­szárlás egyetlen elítélt elkövetője is leérettségizett a börtönben, majd T. Lajoshoz hasonlóan ő is teológiát tanult.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711659912
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711659912
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711659912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei