Kötelező olvasmány lehet a Süsü, a sárkány  

Kötelező olvasmány lehet a Süsü, a sárkány  

iskola
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 11. 09:30
Változik a Nemzeti Alaptanterv, amiben a hírek szerint Csukás István is szerepet kap. Olyan művek válhatnak az alsósok számára kötelezővé, mint a Süsü, a sárkány, a Pom-pom, vagy éppen a Mirr-murr.
R. K.

Hamarosan megjelenik a legújabb Nemzeti Alaptanterv, amely alapos ráncfelvarráson fog átesni – értesült a Magyar Nemzet. Talán a többség számára a legkedvesebb hír az, hogy Csukás István író munkássága is bekerül a tananyagba, az alsós diákok pedig vélhetően olyan művei közül válogathatnak majd kötelező gyanánt, mint a Süsü, a sárkány, a Pom-pom, vagy éppen a Mirr-murr.

Természetesen a hírnek maga Csukás is rendkívül örül.

– Voltak egyeztetések, de megmondom őszintén, nem számítottam rá, hogy az én műveimet is tanítani fogják a gyerekeknek – mondta a Borsnak a 83 éves író. – Ez számomra egy még nem hivatalos ajándék, kissé a hallhatatlanság jele is, hiszen olyan nagy becsben tartott írók közé kerül a nevem, mint Petőfi, vagy éppen Móricz. Úgy érzem, hogy a műveim minden korosztálynak szólnak. Szerencsére a gyerekek szeretik ezeket, és már eddig is olvasták őket, hiszen könnyen fogyaszthatóak. Fontos, hogy olvassanak a fiatalok, egy jó derűs, vidám könyvet pedig szerintem bármikor szívesen a kezükbe vesznek – tette hozzá Csukás. Na, és mi a helyzet Süsüvel, a sárkánnyal?

– Érdekes, mert Süsü először a tévében, bábfilmként szerepelt, csak utána született belőle könyv. Fontos üzenete van: ne ítéljünk a külső alapján, hiszen a belső értékek ugyanolyan fontosak. Süsü is egy tűzokádó sárkány, mégis rendkívül kedves lelke van – vélekedett az író.

Agatha Christie is az új listán

A Nemzeti Alaptantervben a tervek szerint a korábbinál hangsúlyosabban fog megjelenni Wass Albert és Szabó Magda munkássága. Csukás István mellett Her­czeg Ferenc is bekerül, továbbá az angol krimiszerző, Agatha Christie is helyet fog kapni ajánlott irodalomként a korszerűsített alaptantervben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.