Aktuális

Körözött bűnöző ugrott a mélybe a völgyhídról

B. B.

Létrehozva: 2016.01.18.

Lassan az öngyilkosok hídja lesz a Balatonnál a Zamárdit és Balatonszárszót összekötő völgyhíd. A kőröshegyiek számítottak erre...

Döbbenetes tragédia történt a kőröshegyi völgyhídon. Egy férfi a mélybe vetette magát. Úgy tudni, egy körözött bűnöző volt az illető, akit már egy ideje keresett a Pest megyei rendőrség. A férfi a viadukt közepére hajtott autójával, leállította, majd kiszállt, és a kocsit otthagyva a nyolcvannyolc méteres mélységbe ugrott.

Esete nem egyedi, a viadukt 2007-es megépülése után először csak bázisugrók látogatták a helyet, azonban 2011. május 17-én megtörtént az első haláleset a hídon. Akkor egy 38 éves férfi vetette le magát. Azelőtt is voltak ugyan próbálkozók, de tettüket mindig sikerült megakadályozni: volt, akit lebeszéltek, míg mást a rendőrök hoztak le a hídról. Azóta minden évben körülbe­lül négy-öt ember ugrott le a pillérekről. 

– Amikor megépült, számoltunk vele, hogy öngyilkosság is történhet itt, mint más völgyhíd esetében is – mondta a Borsnak Kovács József Róbertné alpolgármester.

– A híd a hídmérnökség hatáskörébe tartozik, nem tudom, hogy terveznek-e további óvintézkedéseket. A teljes hosszát kamerarendszer figyeli, a felvételek a fonyódi hídmérnökséghez futnak be. Mivel a viadukton tilos megállni, leállósáv sincs, ezért ha álló vagy gazdátlan autót látnak, azonnal riasztják a rendőröket. Sajnos ilyenkor már sokszor késő: aki ugrani akar, az gyakran pillanatnyi döntéssel kiszáll az autóból és megteszi – véli az alpolgármester asszony.

A szakember szerint már súlyos depresszió kell ahhoz, hogy valaki a hídhoz hajtson:

– Amikor nagyon súlyos depresszió­ban szenved valaki, azt gondolja, legyen vége, sokszor egy tartja vissza: nem tudja, hogyan vessen véget az életének. A híradásokban azonban hall a völgyhídról, és máris kap egy ötletet – mondja a Borsnak dr. Bilkei Pál kriminálpszichológus.

Öngyilkosság és bírság

2011. május A 38 éves férfi leugrik. Otthagyott kocsijában megtalálták a búcsúlevelét. Holttestére egy arra járó vadász bukkant rá. Ő a híd első áldozata.

2014. július Egy 45 éves nő ugrott, testét járókelők fedezték fel.

2015. március Egy férfi ugrott le a hídról, egyenesen az autók közé, a körforgalomba vetette magát.

2008. március Egy 52 éves zalai férfi a rendőrök segítségét kérte, ugyanis nem mert áthajtani a hídon. Mint mondta, utasként még kibírta, de sofőrként már nem vállalkozik rá. A zsaruk átkormányozták a pánikoló autóját, majd szabálysértés miatt feljelentették, tízezres bírságot kapott.

Golden Gate a rekorder

Több mint 1400 ember vetette le magát 1937. májusi megnyitása óta a San Francisco jelképének számító Golden Gate hídról. Minden addigi éves rekordot megdöntött az öngyilkosok száma 2013-ban: 46-an ugrottak le a Csendes-óceánt a San Francisco-öböltől elválasztó Golden Gate-szoros két földnyelvét összekötő hídról.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja (mobilról is) a 116-123-as, ingyenes lelkielsősegély-számot! 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711659619
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711659619
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711659619
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei