Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón elmondta: a kormány megfelelő időben felismerte a veszélyt, és időben szigorú döntéseket hozott. Köszönetet mondott a koronavírus-frontvonalon dolgozóknak, valamint hangsúlyozta: az eddig eltelt idő elegendő volt, hogy Magyarország felkészüljön a tömeges megbetegedésekre.
A járvány kezdetekor készített matematikai modellek legrosszab forgatókönyvét figyelembe véve történt meg a kórházi ágyak felszabadítása és a szükséges lélegeztetőgépek számának meghatározása. Jelenleg a május 3-i tetőzést látják - azt azonban még nem lehet előre megmondani, pontosan hogy alakul a járványgörbe.
Döntés született a következőkről:
• A honvédség fertőtleníti az idősotthonokat.
• A jelenlegi szabályok május 3-ig garantáltan életben maradnak.
• Május 4-től a védekezés új szakasza kezdődik, a jövő héten erről születhet döntés a nemzetközi gyakorlat és a hazai járványhelyzet figyelembe vételével. Ez a gazdaság és az élet újbóli, fokozatos, szigorú szabályok mentén történő beindítását jelentheti, vagy legalábbis ennek a megalapozását - melyet az egészségügy felkészültsége tesz lehetővé. A leginkább veszélyeztetett idősebb korosztály és a legfertőzöttebb nagyvárosok védelmének megfelelő biztosítása mellett lehetséges mindez.
• A GYED-en és GYES-en lévők KRESZ-, érettségi-, valamint nyelvvizsgadíjához támogatást ad az állam.
A munkát keresők számáról is tájékoztatást ígért Gulyás Gergely. Március 11 óta a regisztrált álláskeresők száma 51 ezerrel nőtt, az üres álláshelyek pedig 70-80 ezerről 44 ezerre csökkent. Ezért is szükséges a gazdasági élet újraindítása május 4-től kezdődően.
Kérdésre elhangzott: noha a május 1-ei hosszú hétvégéről majd csak a jövő héten születik döntés, Gulyás Gergely nem tartja elképzelhetetlennek, hogy az önkormányzatok, hasonlóan a húsvéthoz, maguk dönthetnek majd a különböző parkok, közterületek ideiglenes lezárásáról. Az azonban bizonyos - emelte ki ismét - hogy a kijárási korlátozások május 3. éjfélig még érvényben lesznek.
* * *
A koronavírussal kapcsolatos legfrissebb híreket ide kattintva találja!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.